Facebook bejelentkezés
Google bejelentkezés
Twitter bejelentkezés
Microsoft bejelentkezés
Facebook bejelentkezés
Google bejelentkezés
Twitter bejelentkezés
Microsoft bejelentkezés
Kérjük add meg a regisztrációnál használt e-mail címedet, ahova elküldhetjük az új jelszó igénylésével kapcsolatos információkat!
Önállóan tanult meg gitározni, és saját, etnorock zenét játszó együttesei előtt a VHK, a Kárpát Möbiusz és a Barbaro gitárosa volt. Első Fonogram-díját a Napra bemutatkozó lemezéért érdemelte ki, Radnóti Miklós születésének 100. évfordulójára megjelentetett lemezét pedig Budai-díjjal jutalmaztak. 2011-ben a WOMEX nyitógáláján Magyarországot képviselte a későbbi Both Miklós Folkside zenészeivel, első albumuk a formációval 2013-ban jelent meg. 2014-ben Kínába utazott tanulmányútra, itt rögzítette a fotóival és naplójával dokumentált Kínai Utazólemezt. Ugyanebben az évben Palimo Story címmel kezdett hazai tehetségkereső projektbe, amelynek az eredményét filmen és lemezen is rögzítette.