A szombati adásban István bácsi, a Mesepostás – kutatva a levelek és a rajzok között. Petrányi Tibike levelére bukkant, aki legutóbbi családi kempingezéséről mesélt. A kisfiú levelében arra is kíváncsi volt, hogy szeret-e István bácsi is sátorozni. István bácsi válaszából kiderült, hogy bizony a Mesepostás is szeret és szokott is kempingezni járni a családjával. A következő levelet Szokol Fanni írta, akit Petra előző műsorban elhangzott meséje ihletett meg, ami a művészet erejéről szólt. A kislány megírta István bácsinak, hogy ha nagylány lesz, ő bizony táncosnő vagy festő lesz. Talán ezért is választotta a Csoda Meseládika Gévai Csilla Cincó, az álmos táncos című meséjét Trill Zsolt tolmácsolásában. István bácsi a műsorban figyelmeztette az iskolába járó hallgatóit, hogy nehogy elfelejtsék felírni a táblára betűről betűre a VAKÁCIÓ szót.

Aztán az idős postás beszélt a magyar feltalálók napjáról is, felsorolva sok híres embert és találmányát. A Csoda Meseláda hozzátette, hogy senki se feledkezzen el a legnagyobb otthoni feltalálókról, az APUKÁKRÓL, ugyanis június harmadik vasárnapján őket ünnepeljük. Ezután Mécs Károly színművész előadásában A só című népmesét hallgathatták meg a gyerekek. A sok beérkezett saját meséből most Torda Dani levélírónk A kacsa barátjának új társa című történetét olvasta fel István bácsi.

A Csukás-rovatban pedig Mahó Andrea előadásában egy nagyon kedves Csukás-mese volt hallható, Kalandozás betűországban címmel. Aztán ismét következett egy levél, melyben egy Gergő nevű kisfiú írta le az álmát, álomszépen. Ezek után Bényi Ildikó szép hangján hallgathattuk meg Levente Péter és Döbrentey Ildikó meséjét, ami egy csigacsaládról szólt. Gubik Petra meséje ebben a részben az önuralom jelenségét járta körbe csiga lassan, ugyanis ebben a történetben is egy csigának jutott a főszerep. S ha még ezek után valaki mese-éhségben szenvedett volna, a végén meghallgathatta Radványi Dorottya előadásában a Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack című népmesét. Ne feledjétek, ha szombat 10 óra, akkor kezdődik a Meseposta!

Torda Dániel: A kacsa barátjának új társa

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy kacsa. Ennek a kacsának volt egy nagyon- nagyon jó barátja. Ezen a napon is épp hozzá totyogott.
Juhar a fa, akit már messziről lehetett látni a távolból, most valami miatt furcsa volt. Amikor Tollas odaért, már látta is, hogy barátján valami sárgás kinövés látszik.

-Szia! – köszönt a kacsa, s a nagy fa is köszöntötte kedvenc barátját.

– Szia Tollas!

De sajnos tovább nem is tudta folytatni mondandóját, Tollas már bombázta is kérdéseivel:
– Mi az ott rajtad? Hogy került oda? Beteg lettél? Háp-háp…

– Ő itt rajtam Gombi, a sárga gévagomba. Már ő is a barátom- mondta Juhar kissé szomorúan.

-A barátod?- értetlenkedett Tollas.
– Igen, az. Sajnos egyedül nem szabadulok meg tőle. Ha rajtam marad, akkor el fogok korhadni.

Most már teljesen kétségbeesve mesélt Juhar. De tollas barátja nem ijedt meg, elkezdte megismerni az új jövevényt. Hosszasan beszélt vele, kikérdezte. Egyszeriben szuper ötlete támadt.

– Bemegyek az erdőbe! Hamarosan visszajövök, Ti addig csak folytassátok a beszélgetést, főleg arról mire használnak titeket az emberek.

– Hát persze! -rikkantott Gombi- Az emberek a lovak gyulladásos megbetegedéseire és tüdőbetegségek kezelésére használnak engem.

– Ez nagyon érdekes! Nekem pedig a virágaim értékesek, a méhcsaládok kora tavaszi fejlődését segítik elő.- mondta Juhar büszkén magáról. Megállapították, hogy mindketten hasznosak a természetnek. Ekkor Tollas hápogó hangjára lettek figyelmesek, aki az erdő túlsó feléről emberbarátait hívta segítségül. Ők megtisztították Juhart Gombitól, aki megígérte, hogy még vissza fog nőni, hogy tovább tudjanak hosszú órákat beszélgetni.

Tollas és Juhar, pedig esti vacsoraidőben sokat nevettek és beszélgettek a vissza-vissza nővő barátjukról. Azóta is a legjobb társai egymásnak.