A meseolvasás a szülő legjobb barátja. Egy jól megválasztott történet fejleszti a gyermek szókincsét, fantáziáját és nyugalmat biztosít: eltereli a figyelmet a félelmekről, és megteremti az elalváshoz szükséges biztonságos közeget – vallja Szulák Andrea. Egyetlen lánya, Rozina hamarosan 18 éves lesz, közös meseélményeikre mégis úgy emlékszik, mintha csak tegnap lettek volna.
„Amikor kicsi volt a lányom, nemcsak este, hanem amikor csak igényelte, meséltem neki. Gyerekként nem voltam jó alvó, és ő sem lett az, ezért sok mesével és dallal próbáltam álomba ringatni. Amikor lefektettem, összebújtunk, anya hangjától és melegétől nagy nehezen elszunyókált. Vártam, hogy egyenletesen lélegezzen, és akkor, mint egy vízisikló, megpróbáltam kicsusszanni mellőle. Persze, ahogy megroppant a parketta a lábam alatt, egyből felébredt és kezdhettem elölről” – osztotta meg Szulák Andrea a Csukás Meserádió videójában.
Az interjúban hangsúlyozta, miért tartja fontosnak, hogy a szülők minőségi időt töltsenek gyermekeikkel, amire remek alkalmat kínál a meseolvasás. „Mindenkinek ezer dolga van, de a nap 24 órájából legalább egyet rájuk kell fordítani. A törődés, odafigyelés olyan erős hidat képez, amelyen keresztül mindig utat találtunk egymáshoz, még a nehéz kamaszévekben is” – tette hozzá a Máté Péter-díjas énekes, színész, műsorvezető.
Csukás Meserádió – Rádió egyfejűeknek – elérhető a www.csukasmeseradio.hu oldalon, illetve iOS és Google Play áruházban letölthető applikáción keresztül is.