Rádió egyfejűeknek
Vissza a címlapra

Embermeséket meséltek szülei Kubik Annának

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész úgy véli, a mesék arra tanítanak, hogyan kell élni. A Csukás Meserádió weboldalán látható videóban gyerekkorára emlékezve osztotta meg, hogy a háború után nem voltak könyveik, ezért szülei valós történeteket, embermeséket mondtak neki.
 

„A legfontosabb, hogy az ember kisgyerekként találkozzon mesékkel, mert ezek a történetek példákon, mintákon keresztül készítenek fel az életre. Egy jó mese arra tanít, hogyan kell élni” – hangsúlyozta a Csukás Meserádió oldalán látható videóban Kubik Anna. Az érdemes művész elmondta, szülei a háború után ismerkedtek meg, és a szerény körülmények miatt nem voltak könyveik. „Szüleim embermeséket mondtak nekünk lámpaoltás után. Falubeli történeteket, háborúról, háború előtti időkről szólókat. Ezen kívül mi gyerekek a közösségi alkalmakon, mint a szüret vagy a tollfosztás, hallgattuk a felnőttek történeteit” – emlékezett vissza. Később sem voltak otthon boltban vett játékaik, könyveik, ám amikor már lehetősége volt rá, könyvtárból kölcsönözte és vitte haza tízesével a mesekönyveket. „Kedvenc mesém Szabó Magda Bárány Boldizsár története. Ötéves koromban kaptam a könyvet keresztanyámtól. Ahogy megtanultam olvasni, nekiestem. Szeretem alakjait, rímeit, egy életen át kísér ez a verses mese. A könyvet máig őrzöm” – mondta a színművész.

 

A rádió névadójához, Csukás Istvánhoz fűződő történetét is megosztotta a videóban. Mint kiderült, barátnőjével, Závory Andreával keresték fel őt, kérve, írjon számukra egy mesét, amelyet előadhatnak ketten. Így született meg a Tükörbohócok, amelyet aztán sok éven át játszottak gyerekeknek.

 

Kubik Annával a Csukás Meserádió esti mesélői között is találkozhatnak a hallgatók. Mellette a csatornán mesét olvasó művészekhez csatlakozott még Keresztes Ildikó, Szulák Andrea, Oszvald Marika, Reviczky Gábor, Ternovszky Béla, Novák Péter, Kőszegi Ákos, Bereczki Zoltán, Ferenczi György és Németh Alajos Lojzi.

 

Csukás Meserádió – Rádió egyfejűeknek – elérhető a www.csukasmeseradio.hu oldalon, illetve iOS és Google Play áruházban letölthető applikáción keresztül is.