Rádió egyfejűeknek
Vissza a címlapra

Különös véletlen

A Csukás Meseíró pályázat sikere sok mindenben megnyilvánult. A sok beérkezett pályaműben, a nyertes mesék felolvasására felkért művészek lelkesedésében, a sok pozitív hallgatói visszajelzésben.
 

Mindenki másnak örül karácsonykor. Valaki annak, ha kap egy fantasztikus nagy tárgyat, ami hét nyelven beszél. Másvalaki attól repdes, ha a fa alatt egy repülőjegyet talál, amivel végre elutazhat arra a helyre, ahol még sose járt. De akadnak olyanok is, akik mit nem adnának azért, ha karácsonykor valaki olyan ember olvasná fel az írásaikat, akiknek a művészetét nagyon szeretik. Mint kiderült, Adorján Gyula, a meseíró pályázatunk felnőtt I. helyezettje egy olyan ember, aki ebbe az utóbbi csoportba tartozik. Hogy ezt honnan tudom? Hát megírta nekünk:

„Kimondhatatlan örömmel töltött el felemelő értékelésük, melynek rokonaimmal, ismerőseimmel, munkatársaimmal együtt örvendünk azóta is. Nem titok, hogy bár hosszú évek óta írok, nem vagyok író. Nem tanultam azt, s ahogy szoktam volt mondani: – Nem is értek hozzá! Sosem voltam híve a sablonos, mindenki által ismert, unalmas történeteknek, a mások által megkövetelt, egyszerű fogalmazás formáknak. Meséimet az életből merítem, és bátran bánok a szavakkal is. Azon kevesek közé tartozom, akik vették a bátorságot, és mesét írtak a szokatlan, talán kevésbé kedvelt állatokról, dolgokról, növényekről, és bogarakról, a mérgező gombáról, a földigilisztáról, a mezei poloskáról, a teknősről, és még számtalan mások mellett, a cickányról is.. Rövid novelláim többnyire antológiákban jelennek meg, míg verseim számtalan pályázat előkelő helyezésével dicsekednek. A rangosabb kihívások – ahogy az önöké is -, szinte azonnal harcra, írásra buzdítottak, ám az elismerés mégsem csak engem illet! Kevés olyan munkahely van, mint az enyém! Ez az a hely, ahol „ügyfélkoordinátorként” nap, mint találkozom emberekkel, sorsokkal, történetekkel, ahol munkám mellett írhatok, alkothatok, ahol vezetőim, kollégáim kellő hozzáértéssel, őszinte kritikával nézik, olvassák írásaimat, s hiába az elismerés, hisz’ biztatásuk nélkül az általam megalkotott történetek többnyire a fiók alján végzik. Hálával, s köszönettel tartozom nekik! Odaadó segítségük nélkül csak egy korosodó portás papírra vetett álmai lennének, melyek parazsa éppen úgy hunyna ki, ahogy megszületett. Nos, még egyszer köszönöm a szép helyezést!
Köszönettel és tisztelettel: Adorján Gyula”

Viszont ezzel a szép levéllel itt nincs vége a mesébe illő történetnek.

Mint azt talán tudjátok, a „Mesék a karácsonyfa alól” című meseíró pályázatunknak az volt az egyik nyereménye, hogy a második és a harmadik díjazott – gyermek és felnőtt kategóriában egyaránt – bejöhetett a Csukás Meserádióba és meghallgathatta, ahogyan Miklósa Erika és Kovács Ákos előadó művészeink felolvasták a nyertesek meséit. Miklósa Erika viszont meglepett minket további két olyan mesével is, ami a Velencei-tó titkait kutatta. Az a könyv, amelyből olvasott, a Mesék a velencei-tóról címet viselte, és tele volt olyan történetekkel, amelyeket olyan felnőttek és gyerekek írtak, akik ugyan nem profi meseírók, de nagyon közel érzik magukat ehhez a tóhoz.

Ezzel párhuzamosan nyertesünk, Adorján Gyula azt is elmondta, hogy ő alapvetően az íróasztala fiókjának alkotó íróember, aki most már igazán elkezd hinni írói tehetségében, mert életében ez már a második helyzet, amikor kiemelik az írását. Ugyanis képzeljétek el, hogy létezik egy antológia a Velencei-tóról, melybe Miklósa Erika operaénekesnő is válogatott meséket, és bizony az ő meséjét is beválogatta ebbe a könyvbe.

Költői kérdés: szerintetek mennyi az esélye annak, hogy milliónyi mesekönyv közül Miklósa Erika pont azt hozza be hozzánk és olvas fel belőle nektek, amiben Adorján Gyula nyertesünk egyetlen kiadott meséje szerepel? A válaszokat galambposta fordultával, „különös véletlen” jeligére várjuk a szerkesztőségünkbe.