„Rengeteg mesefigurának kölcsönöztem a hangomat, és közülük a legismertebb talán Micimackó. Ez volt a kedvenc mesém gyerekkoromban. Meg kell említeni, hogy Milne története azért is olyan fantasztikus, mert Karinthy Frigyes fordította” – kezdte Mikó István Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész. Pályája során több alkalommal dolgozhatott együtt a Csukás Meserádió névadójával.
„Ha jól emlékszem, akkor A nagy ho-ho-horgász rajzfilmsorozat kapcsán dolgoztunk először együtt Csukás Istvánnal. Magánemberként is nagy mesélő volt, és én mindig csillogó szemmel hallgattam őt” – emlékezett vissza az összetéveszthetetlen hangú szinkronszínész a Csukás Meserádió videójában. Hozzátette, akkoriban különlegesség volt, és ma is ritkaság számba megy, hogy az említett mesesorozatban a szinkronszínészek hangja alapján alkották meg a karaktereket. A teljes videó elérhető a Csukás Meserádió weboldalán, ahol a nap 24 órájában követhetik az adást.
Csukás Meserádió – Rádió egyfejűeknek: elérhető a www.csukasmeseradio.hu oldalon, illetve IOS és Google Play áruházban letölthető applikáción keresztül is.
A Csukás Meserádió aktívan ösztönzi a gyermeki fantázia kibontakozását is, amelyet egy szeptember 30-ig tartó pályázattal támogatnak.