Fináléjához ér a Duna korszakokon átívelő zenés showműsora. A Csináljuk a fesztivált! szombat esti döntőjében megújulva tér vissza a színpadra az előválogatókból érkező 10 produkció. „Harmadjára látjuk majd a döntős dalokat a show-ban. Már az elődöntőre is megújult a produkciók képi világa, hangszerelése, a fellépők öltözete, de a szombati döntőben is várhatók újítások” – ígérte a Család-barát vendégeként Nagy Bogi, énekes, a zsűri legfiatalabb tagja. Elárulta, nagy kedvence a Maradj velem című dal Király Viktor előadásában, ugyanakkor nagy élmény számára, hogy hallhatta Cserháti Zsuzsa lírai klasszikusát, a Boldogság, gyere haza című slágerét is, amelyet kiskora óta szeret és alig várta, hogy a műsorban is szerepeljen.
A Duna showműsorának zsűrijeként hallott slágerek hatottak rá. „Zeneileg nagy motivációt ad nekem a Csináljuk a fesztivált!, új irányokba indított el. A műsorban hallott régebbi hangszerelési motívumokat vittem bele saját dalaimba” – mondta Nagy Bogi hamarosan megjelenő nagylemeze kapcsán, amelyben új oldalát mutatja meg, mélyebb tartalmú szerzeményekben.
A Csináljuk a fesztivált! január 27-i döntőjében kiderül, mi lesz az évszázad magyar slágere. A showműsor fináléjáig a műsor Médiaklikk-oldalán cikkek, videós tartalmak és kulisszatitkok várják a látogatókat. A műsor legújabb hírei elérhetők a Duna közösségi oldalain a Facebookon és az Instagramon.
Csináljuk a fesztivált! – DÖNTŐ – szombaton 19:35-kor a Dunán.
Család-barát, a mindennapjaink része – hétköznaponként 9:35-től a Dunán.