Végéhez közeledik a Csináljuk a fesztivált!, a Duna korszakokon átívelő zenés showműsora. A szabályok értelmében a döntőben a legjobbak közül is csak a legkiemelkedőbb slágerek versenyezhetnek az évszázad magyar slágere címért. A harmadik elődöntőben – a korábbi fordulóktól eltérően – négy továbbjutott produkciót hirdettek ki. A zsűri továbbjutásra választhatta ki bármelyik elődöntős slágert, ami a szavazatok alapján nem végzett dobogós helyen.
A utolsó elődöntő legmagasabb pontszámát a Maradj velem kapta Király Viktorral, második helyen az Elmegyek végzett Kökény Attilával, valamint a Szerelem, miért múlsz? is döntőbe jutott Orsovai Renivel. A Korda György, Balázs Klári, Frenreisz Károly, Janza Kata, Feke Pál és Nagy Bogi alkotta zsűrinek mindössze néhány perce alatt kellett meghoznia döntését, hogy melyik elődöntős, ám dobogós helyezést el nem ért slágert versenyezteti tovább. Egyhangú döntésük alapján az Ő még csak most tizennéggyel Takáts Tamás állhat újra színpadra.
A január 27-i adásban kiderül, mi lesz az évszázad magyar slágere. A döntőben megújulva térnek vissza a színpadra az előválogatóból beszavazott produkciók. A showműsor következő részéig a műsor Médiaklikk-oldalán cikkek, videós tartalmak és kulisszatitkok várják a látogatókat. A műsor legújabb hírei elérhetők a Duna közösségi oldalain a Facebookon és az Instagramon.
Csináljuk a fesztivált! – szombaton 19:35-kor a Dunán.
Fotók: MTI/Balogh Zoltán