A Csináljuk a fesztivált! című műsornak köszönhetően olyan magyar dalok hangoznak el, amelyről elmondhatjuk: kiállták az idők próbáját. A hagyománytisztelet éppúgy megjelenik benne, mint az informáló jelleg, hiszen a zsűritagoknak is köszönhetően a slágereket övező történeteket is megismerhetik a nézők, mindezt hiteles, élő forrásból Korda György és Balázs Klári által. Így foglalta össze a Duna immár ötödik évadával jelentkező showműsorának különlegességét Csorba Lóci a Család-barát vendégeként. Az énekes a Csináljuk a fesztivált! visszatérő, sőt győztes slágert előadó fellépője, akivel ezúttal is találkozhatnak, a hatodik, egyben utolsó válogató adásban.
Szombat este a 2000-es évekből tíz sláger hangzik el, amelyek közül öt jut még tovább a folytatást jelentő elődöntőbe, Csorba Lócinak pedig minderre dupla esélye van. „Örömteli, hogy hallhatom a műsorban a dalomat. Hidegrázós érzés, hogy az, amit 14-16 évesen írtam a hálószobámban, bekerül egy olyan társaságba, ahol Limbó-hintó-szintű dalok hangoznak el” – mondta a Duna magazinműsorának vendégeként az énekes, hozzátéve, sokat jelentene, ha meg is nyerné az évadot. A szombati válogatóban ugyanis Csonka András adja elő a Lóci játszik egyik legismertebb dalát, a Nem táncolsz jobban, mint ént. A negyedik évad győztes slágerét, a Hungária Limbó-hintóját tolmácsoló Csorba Lócival előadóként is találkozhatnak a Csináljuk a fesztivált! nézői szombat este: egy Kaukázus-dallal, a Szalai Évával érkezik a korszakos versenybe.
A beszélgetés újranézhető a Médiaklikken.
Család-barát – hétköznaponként 9:35-kor és 11:10-kor a Duna műsorán.
Csináljuk a fesztivált! hatodik válogató – 2005-2025 – szombaton 19:35-től a Dunán.
Az adás után Kulissza a Médiaklikken, a YouTube-on és a Spotify Petőfi Podcast csatornán – ahol minden kiderül.





