élő

Ismét nagy pillanatra készül Peter Šrámek a Csináljuk a fesztivált! színpadán

Ismét nagy pillanatra készül Peter Šrámek a Csináljuk a fesztivált! színpadán

Az eredeti előadó előtt elénekelni egyik legnagyobb slágerét, örökre emlékezetes pillanat marad – vallotta be Peter Šrámek a Család-barát stúdiójában a Csináljuk a fesztivált! első évada kapcsán, amelyben Korda György előtt adhatta elő a későbbi győztes, Lady N című slágert. A Fonogram-díjas énekes a show december 6-tól látható ötödik évadában visszatér, de hogy milyen dallal, arról rejtélyesen nyilatkozott a Duna magazinműsorában.
Fotó: MTVA/Csöndör Kinga

2022-ben a Duna showműsorának győztes slágere Korda György örökzöldje, a Lady N lett. A Csináljuk a fesztivált! első évadában a dal Peter Šrámek előadásában repült az elsőségig. „Az eredeti előadó előtt elénekelni az egyik legnagyobb slágerét, látva, hogy el is érzékenyült a produkció alatt, örök emlék számomra”idézte fel Peter Šrámek a Duna Család-barát című műsorának vendégeként a show színpadán akkor átéleteket. A dal azóta szárnyal, újra sláger lett – hasonlóan Korda György Reptér című dalához –, amelyet Peter Šrámek koncertjein is követeli a közönség.

A Csináljuk a fesztivált! december 6-tól kezdődő ötödik évadában a Fonogram-díjas énekessel ismét találkozhatnak a Duna nézői, korábbi versenyslágeréről azonban csak annyit mondott: „Bízom benne, hogy a legújabb évadban is hallják tőlem a Lady N-t.”

A Csináljuk a fesztivált! új évada mellett novemberi lemezbemutató koncertjére is készül az énekes, azonban ez az időszak nemcsak zenei téren, hanem magánéletében is mozgalmas: hamarosan elkészül tököli háza, ahol már most nyüzsgő „udvartartás” várja: macska, nyúl és baromfik igénylik figyelmét.

Csináljuk a fesztivált! 5. évad – december 6-tól a Dunán.
A showműsor korábbi évadai elérhetők a Médiaklikk ingyenes streaming-szolgáltatásában is.
Család-barát – hétköznaponként 9:35-kor és 11:10-kor a Duna műsorán.