Habóczki Máté neve sokaknak ismerősen csenghet, hiszen reggelente ő gondoskodik arról, hogy a Petőfi Rádió hallgatói jobbnál jobb zenékre induljanak el otthonról. Nem bújik el azonban a rádióstúdió mikrofonja mögé, hiszen a színpad és a kamera világa sem ismeretlen számára. Gyermekkorában a Pannon Várszínházban állt először közönség elé, majd a színiakadémia után a Székesfehérvári Vörösmarty Színház és a Veszprémi Petőfi Színház előadásaiban bizonyította tehetségét, de a tévéstúdiókban is otthonosan mozog. Rendszeresen látható az M2 Petőfi TV Mit kíván? című műsorában, de a Petőfi Zenei Díjátadó egyik korábbi házigazdájaként, valamint a Család-barát vendégműsorvezetőjeként is bizonyította már, hogy a televíziózáshoz is van érzéke.
A Duna országos élő délelőtti műsorát évek óta Rátonyi Kriszta, Fodor Imre, Somossy Barbara és Forró Bence vezeti, de a szerkesztők időről időre vendégműsorvezetőkkel is meglepik a közönséget. Így történhetett, hogy szeptemberben rendhagyó módon Rátonyi Kriszta oldalán Habóczki Máté tűnt fel.
„Édesapaként fontosnak tartom olyan gondolatok közvetítését, amelyek segíthetnek kiegyensúlyozottabbá tenni a családi életet. A műsorban őszintén beszélgethetünk olyan témákról is, amelyek kapcsán sokan nehezebben nyílnak meg, akár arról, milyen kihívásokkal jár egy speciális nevelési igényű gyermekkel az élet. Ezért örülök, hogy a Család-barát adásai számomra nemcsak munkát, hanem értékes tartalmat is kínálnak” – fogalmazott Habóczki Máté az adás után.
A Petőfi Rádió műsorvezetője szeptember 17. és 19. között várja a nézőket változatos témákkal délelőttönként, élőben a Család-barát adásaiban.
Család-barát – hétköznaponként 9:35-kor és 11:10-kor a Duna műsorán.
Fotók: MTVA








