„Nekünk a szavak nélküli és a zene általi kommunikációnál nincs őszintébb és sallangmentesebb kifejezésmódunk. Javaslom a párkapcsolatban élőknek, hogy gyakoroljanak együtt valamilyen művészeti tevékenységet, zenéljenek, énekeljenek, táncoljanak vagy fessenek valamit közösen, mert sokat segíthet, hogy megértsük a másikat, utat találjunk hozzá” – tanácsolta Kokas Katalin a Duna délelőtti magazinműsorában, reagálva arra, hogy a házasság hete országos programsorozat jelmondata ezúttal az, hogy „Beszélgessetek a házasságotokért!”.
Házastársa azzal egészítette őt ki, hogy az első húsz évükben a külföldi turnéik miatt sokat leveleztek, hiszen több ezer kilométer választotta el őket egymástól. Kelemen Barnabás hozzátette, a telefonálás túl költséges lett volna, az internet pedig még nem volt elterjedt, így az írásbeli kommunikációra szorítkozott a kapcsolattartás. Visszatekintve mindketten úgy vélik, ez a közlésmód is hasznos lehet egy kapcsolatban, ha a beszélgetésnek valamilyen akadálya van, mert néha hatékonyabb is.
„Ahogy a munkában, úgy a magánéletünkben is csapatjátékosok vagyunk. Közösen éljük meg a mélységeket és magasságokat is” – összegezte a Duna magazinműsorában Kokas Katalin, aki arról is beszélt, gyermekeik születése megerősítette házasságukat. Felidézte, eleinte hat közös gyermeket terveztek, végül néggyel ajándékozta meg őket az élet.
Elsőszülött lányuk örökölte a család előadói vénáját: Kelemen Hanna fiatal kora ellenére máris több színházi előadás és film főszerepét tudhatja a háta mögött. Legutóbbi sikerében az igaz szerelmet kereső Marikát formálta meg Herczeg Ferenc: A fehér páva című regényből forgatott Majdnem menyasszony című romantikus játékfilm főhőseként, amely alkotás országos tévépremierje tavaly volt a Dunán, éppen a házasság hete programsorozat részeként.
Család-barát – hétköznaponként 9:35-től és 11:10-től a Dunán.