Család-barát

Négy hónapos kisfia is elkísérte karácsonyi fellépésére Patai Annát

Jó érzéssel tölti el Patai Annát, hogy fiatal anyuka lehet – vallotta be az énekes a Család-barát vendégeként. Az ifjú édesanya szeptemberben adott életet első gyermekének, dalba is foglalható anyai érzéseiről, új családi életükről és legelső közös karácsonyukról is beszélt a Duna műsorában.
 

„A mindennapokban tapasztalom, hogy az anyai szív máshogy dobog. Olyan új és jó érzésekkel gazdagodtam, amelyek létezéséről eddig nem tudtam. A férjemnek is mondtam, az, ahogy a gyermekedet szeretheted, egészen más szeretet, olyan, amit eddig nem éreztél” – árulta el a Család-barát stúdiójában A Dal 2024 versenyzője, hozzátéve, hogy lesznek anyai érzéseiről szóló dalai.

 

Az énekes, rádiós műsorvezető tavaly szeptember elején adott életet kisfiának, Bencének. A műsorban azt is bevallotta, szerinte izgalmas kihívás édesanyának lenni, és jó érzéssel tölti el, hogy fiatal szülő lehet. Különleges élményként emlékezik az első karácsonyukra is: a négy hónapos gyermek csillogó szemmel fedezte fel a fényeket, hallgatta a zenét. „Nyitott és jó kedélyű kis manó, minden újdonságot örömmel fogad. Dalírás, gyakorlás közben is velem van, mert szereti a zenét” – mondta az énekes, aki elkezdett már visszatérni a munkába is. „Karácsonykor felléptem, ami nagyon különleges volt, hiszen elkísért férjem és kisfiam is. A nyarat is így tervezem” – tette hozzá Patai Anna.

 

A teljes beszélgetés újranézhető a Család-barát Médiaklikk-oldalán.

 

Család-barát – hétköznaponként 9:35-től és 11:10-től a Dunán.

Fotó: MTVA/Csöndör Kinga

További olvasnivalók