Gyerekkora óta a merészség jellemzi Lukács Lászlót, a Tankcsapda frontemberét. Az eMeRTon-, Artisjus- és Petőfi Zenei Díjas előadó a színpadi léten kívül is az adrenalint keresi: az extrém sportok rajongója. Bár az ejtőernyőzésről a testi épsége megőrzése érdekében lemondott, a motorozás továbbra is szenvedélye. Mindezek mellett a futás is fontos része az életének. Félmaratonokat teljesít, a héten Splitbe utazik, hogy lefussa ezt a távot – mesélt a Duna Család-barát magazinjában. A zenészt születésnapján élő adásban köszöntötték, és az ünneplés részleteiről kérdezték.
SZÜLINAPOS ROCKLEGENDA – Vendégünk Lukács László a Tankcsapda frontembere
„A jelenben élek, a jövőbe tekintek. Soha nem voltam önmagát ajnározó figura, ezért egyszer sem szerveztem magamnak születésnapot. Mindig a környezetem lepett meg valamilyen bulival, összejövetellel” – fogalmazott a Duna műsorában a Tankcsapda zenésze. Lukács László hozzátette, idén 35 éves a zenekar, ezt fontosabb mérföldkőként éli meg, mint az 56. születésnapját. „Májusban indul a turné, új lemezt készítünk, és sok tervünk van, de ezekről még nem beszélhetek” – kecsegtette a rajongókat az énekes, basszusgitáros. A teljes beszélgetés újranézhető a Család-barát Médiaklikk-oldalán.
Család-barát, a mindennapjaink része – hétköznaponként 9:35-től és 11 órától a Dunán.
Array
(
[replacement] =>
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
[shortcode] =>
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
-
-
fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
[title] => fotó: MTVA/Farkas Fruzsina
[image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/4/2024/02/CSB_2024.02.19_Lukacs_Laszlo_foto_MTVA_Farkas_Fruzsina_16-scaled-e1708425326655-2000x1123.jpg
[alignment] => aligncenter
)