Szikora Róbert és Valla Attila szerzőpárosa által musical formájában éledhetett újjá az 1986-ban készült és azóta kultikussá vált magyar rajzfilm, a Macskafogó. A vidám, fülbemászó dalokkal és könnyfakasztó humorral fűszerezett előadást a komáromi Magyarock Dalszínházban mutatták be 2018-ban. A darab sok ezer színházlátogató kedvence lett, és az alkotókat, valamint a színészeket is összehozta egymással. Szikora Róbert és a főszereplőt, Grabowskit megformáló Mészáros Tamás tavaly októberben döntöttek úgy, hogy a közös munkát megkoronázva készítenek együtt egy dalt.
„Évekkel ezelőtt még az élő, eredeti szerzők engedélyével valósult meg a Macskafogó-musical. A közönség és a szakma körében is nagy sikert aratott. Egy kultfilmhez hozzányúlni, pláne musicalt színpadra vinni belőle mindig kockázatos, de nem megvalósíthatatlan, főként, ha jó a szereplőgárda” – utalt a Család-barát adásában Mészáros Tamás tehetségére Szikora Róbert. A Máté Péter-díjas zenész tavaly októberben hívta meg az énekest saját stúdiójába, ahol együtt készítették el A lelkünk együtt csavarog című szerelmes dalt. Augusztus végén jelent meg hozzá a vidám, romantikus stílusban forgatott videóklip, egy férfi és egy nő beteljesült szerelmét megjelenítve.
„A zene mellett a szöveg is fontos számomra. Amikor elkezdtünk dolgozni Robival, arra kért, hogy mondjam el őszintén, mi a mondanivalóm, mi foglalkoztat leginkább. Én akkor egy klasszikus témát választottam, a szerelmet. Bízom benne, hogy szakmai iránymutatása sokáig elkísér majd” – hangsúlyozta Mészáros Tamás, a szólókarrierjét építő musicalszínész. A teljes beszélgetés újranézhető a Család-barát Médiaklikk-oldalán.
Család-barát, a mindennapjaink része – hétköznaponként 9:35-től a Dunán.