Család-barát

Fejleszthető a boldogságra való képesség

A tanítás inkább oktatás, mint nevelésközpontú volt – fogalmazott Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus a Család-barát stúdiójában az e gyakorlaton is változtatni kívánó kezdeményezésükkel kapcsolatban. A Boldogságóra program részleteit ismerhették meg a nézők a Duna délelőtti magazinműsorában.
 

A pozitív pszichológia eredményeire építve ad ötleteket és módszertani segítséget a boldogságra való képesség fejlesztéséhez az óvodás és iskolás korosztály számára az immár tíz éves Boldogságóra program. „Gyerekkorban fontos megalapozni a testi-lelki egészség feltételeit az optimális személyiségfejlődés, rugalmas alkalmazkodó- és teljesítőképesség szempontjából. Ennek fontos színtere az óvoda és az iskola, éppen ezért kiemelt jelentőséggel bír, hogy legyen a pedagógusoknak eszköze ehhez”mondta Bagdi Bella pszichológus, a program elindítója a Család-barát stúdiójában. A kezdeményezéshez már több mint 1500 oktatási intézmény csatlakozott, ahol az órákon az életben szükséges személyes és szociális kompetenciák fejlesztését hozzák összhangba. Bagdi Bella hangsúlyozta, kutatások megerősítik, hogy tanítható, fejleszthető a boldogságra való képesség, és ezt tapasztalataik is alátámasztják.

A program a pozitív visszajelzésekre is épít. „A tanítás oktatás és nem neveléscentrikus volt. A kis ember, akivel dolgozunk, önálló személyiség, aki szeretné megmutatni, mit tud, és a visszacsatolásban érezni, hogy ő valaki ebben a világban, hogy ő jó. Nagyon hiányolják, hogy nincs ilyen visszajelzés. Az a fajta személet, hogy kiemeljük, megerősítjük, ami jó benne, szoros része annak a technikának, ahogy egy boldogságórán dolgozunk a gyerekekkel” – részletezte a program fővédnöke, Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta a műsorban.

Család-barát, a mindennapjaink része – hétköznaponként 9:35-től a Dunán.

Borítókép: fotó: MTVA/Csöndör Kinga

További olvasnivalók