Hazánkban is számos szakmai és szabadidős programmal csatlakoznak a május 15-i családok nemzetközi napja ENSZ-kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy országokon átívelve a családok fontosságára és támogatására irányítsa az emberek figyelmét. A Kossuth Rádió egész nap tematikus adásokkal várja a hallgatókat, míg a Duna Család-barát című műsorában szakértő beszélt a párbeszéd fontosságáról a családalapítás előtt állók és a nagycsaládosok között.
„Minden nagycsalád az első gyermekkel kezdődik. Sokan nem mernek továbblépni, mert attól tartanak, hogy több gyerek nemcsak hatványozott örömöt, hanem nehézséget is jelent. Háromgyerekes édesapaként saját tapasztalatból mondhatom, hogy minél többen alkotnak egy családot, annál könnyebbé válik a közös élet. A gyerekek hamarabb önállósodnak, mert a testvéreket utánozzák, ráadásul az együttműködési, empatikus képességük is fejlettebb lesz, mint az egykéknek. Az első közösségbe lépéskor ez óriási előny” – érvelt a Család-barát vendégeként Dr. Kutassy Jenő, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökhelyettese. A szakember hozzátette, tökéletes család nem létezik, hiszen az együttélés sosem felhőtlen, de sokat tanulhatunk magunkról és másokról ebben a közösségben, és a szeretet képes kisimítani a gondokat. Fodor Imre, a Duna közkedvelt műsorvezetője ugyanerről számolt be gyakorló édesapaként.
„Mindig kétkedve fogadom, amikor valaki azt állítja, hogy az ő családjában nincsenek konfliktusok. Egy igazi családban mindenről lehet tabuk nélkül beszélni, akár véleményeinket ütköztetve is. Ha olykor veszekedés adódik ebből, az nem jelenti azt, hogy az a család nem jó, vagy nem szeretik egymást. Tudni kell meghallgatni, megérteni a másikat, és úgy a gondok feloldhatók lesznek” – jegyezte meg Fodor Imre. A Család-barát házigazdája azt vallja, elsősorban nem jó tanulót, hanem jó embert kell nevelni a gyerekekből. A teljes beszélgetés újranézhető a Család-barát Médiaklikk-oldalán, ahol 60 napig elérhetők a műsor korábbi adásai is.
Család-barát – minden hétköznap 8:35-től, 9:25-től és 10:55-től a Dunán.