Az év elején a Dunán látható Csináljuk a fesztivált! zsűritagja volt, majd versenyzőként szerepelt A Dal 2023-ban. Készíti saját dalokat is tartalmazó lemezét, és az év eddigi csúcspontjaként az a megtiszteltetés érte, hogy másfél héttel ezelőtt énekelt Ferenc pápa előtt a katolikus egyházfő budapesti apostoli látogatása során.
Ezzel azonban nincs vége Nagy Bogi pörgős évének, készül szeptemberi esküvőjére, amelynek előkészületeivel már nagy jól áll. “A polgári esküvőt máskorra tervezzük, azt szűk körben, a családdal szeretnénk megünnepelni, akkor szeretnénk majd templomit is és külön a barátokkal lesz a nagy nap” – mondta az énekesnő. A közelgő jeles eseményen tradicionális magyar fogásokat szolgálnak fel és egy DJ szolgáltatja a zenét. Azt is megosztotta a nézőkkel, hogy már megtervezte, milyen sminkje és frizurája lesz, valamint tervei szerint két fehér esküvői ruhát és egy menyecskeruhát visel majd.
A Család-barát beszélgetése, amelyből megtudható, milyen kedvenc tárgyat hord mindig magával Nagy Bogi, a műsor Médiaklikk-oldalán nézhető újra.
Család-barát – minden hétköznap 8:35-től, 9:25-től és 10:55-től a Dunán.