Család-barát

Fantasztikus lehetőséget kapott Péter Szabó Szilvia

Telt ház előtt tartotta látványos visszatérő koncertjét a NOX együttes tavaly év végén, amikor az énekesnő, Péter Szabó Szilvia kimagasló ének- és tánctudása mellett tervezői kreativitását is megmutathatta.
 

Tavaly év végén, 13 év után újra összeállt a NOX zenekar, a show előkészületeiről és a közönséggel átélt felemelő pillanatokról beszélt a Duna Család-barát című műsorában Péter Szabó Szilvia énekesnő, és a NOX koreográfusa, énekese Nagy Tamás.

A színpadi látványhoz szervesen kapcsolódtak a Péter Szabó Szilvia tervei alapján készült fellépőruhák. „Fantasztikus kiteljesedés volt számomra az arénás koncert ebből a szempontból is. Életemben először lehetőséget kaptam arra, hogy az egész kollekciót – a tánckar, az énekkar, Tamás és a saját ruháimat is – megtervezhessem. Ebben a munkában úgy érzem, minden ez irányú kreativitásomat kiélhettem” – mondta a stúdióban az énekesnő, aki a legapróbb részletekig maga álmodta meg, milyen motívumok, milyen elrendezésben kerüljenek a ruhákra.

A Család-barát beszélgetése, amelyben a készülő új klipjeikről is megosztottak részleteket, újranézhető a műsor Médiaklikk-oldalán.

Család-barát – minden hétköznap 8:35-től, 9:25-től és 10:55-től a Dunán!

Borítókép: fotó: MTVA/Csöndör Kinga

További olvasnivalók