Család-barát

Kisbabájuk születése után nagy esküvőt tervez az énekes sztárpár

Eljegyzés, szűk körű esküvő és gyermekáldás – alaposan felpörgött Békefi Viki és Feng Ya Ou Ferenc élete. Az énekes-zenész pár a Duna Család-barát című műsorában megosztott néhány részletet három éve tartó kapcsolatukról és kislányuk érkezése utáni esküvői terveikről.
 

A pandémia időszaka alatt, mindössze három hónapos kapcsolat után költözött össze Békefi Viki és Feng Ya Ou Ferenc. Az énekesek három éve alkotnak egy párt, és Feng Ya Ou Ferenc már régóta tervezte a lánykérést, kisbabájuk érkezése azonban felgyorsította az eseményeket. Nemrég rajongóikkal megosztották, hogy kislányuk lesz, a Család-barát stúdiójában pedig esküvőjükről is beszéltek.

„Fontos számunkra, hogy házasságban szülessen kisbabánk, így miután kiderült, hogy szülők leszünk, titokban, két tanúval elmentünk és összeházasodtunk, de a baba születése után tervezzük, hogy tartunk egy nagy esküvőt is jövő nyáron” – mondta a Duna műsorában Békefi Viki énekesnő, aki férjével, a zenész Feng Ya Ou Ferenccel a Házasság hete apropóján vendégeskedett a Család-barátban.

Hazánkban immár tizenhatodik alkalommal rendezik meg a Házasság hete rendezvénysorozatot, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára, valamint, hogy segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek. Ehhez csatlakozott idén is a közmédia, amelynek műsoraiban a héten ismert párok és szakértők is megszólalnak a témában. Ezen kívül a Házasság hetében több nagysikerű mozifilm és egy különleges sorozat is várja a nézőket. A család, a szerelem és a párkapcsolatok különféle életritmusát megjelenítő filmkínálatról IDE kattintva olvashatnak bővebben.

A pár a Család-barát stúdiójában beszélt a lánykérésről is, amelynek részletei az alábbi linkre kattintva ismerhetők meg.

https://mediaklikk.hu/video/2023/02/13/csalad-barat-2023-02-13-i-adas-2-resz

Család-barát – minden hétköznap 8:35-től, 9:25-től és 10:55-től a Dunán!

További olvasnivalók