Család-barát

Kautzky Armand szerint tehetségformáló erő rejlik a magyar nyelvben

Hazánk nagyszámú tehetsége és a magyar nyelv egyedülálló rendszere közötti összefüggésről beszélt Kautzky Armand a Duna Család-barát című műsorában. A magyar nyelv erejéről szóló beszélgetés apropóját a szép és helyes nyelvhasználatért járó elismerést jelentő Wacha Imre-díj adta, amelyet idén a Jászai Mari-díjas színművész vehetett át.
 

Szerencsések vagyunk, hogy ezt a nehéz nyelvet tudhatjuk magunkénak – fejtette ki a Wacha Imre-díjjal kitüntetett Kautzky Armand a Család-barát stúdiójában. A Jászai Mari-díjas színművész, szinkronszínész, érdemes művész, az Almárium műsorvezetője, a Montágh Testület tagja december 8-án a közmédia szép és helyes nyelvhasználatért járó elismerését vette át.  „Nagyon megtisztelő ez a díj, hiszen előttem már olyan elődök kapták meg, mint a rádióbemondó-legenda Vadász Ágnes, vagy kolléganőm, Bényi Ildikó” – mondta Kautzky Armand, hozzátéve, ez az elismerés – akárcsak az eddig kapott szakmai díjai – felelősséggel is jár.

A magyar nyelv erejéről beszélt a héten az Almárium vendégeként Hargitay András olimpiai bajnok úszó és állatorvos, aki szerint e nehéz nyelvre vezethető vissza, hogy miért adott már hazánk sok tehetséges embert a világnak. A sportoló szavaira reagálva Kautzky Armand kifejtette, egyetért vele abban, hogy a kiemelkedő teljesítmények és a magyar nyelv között összefüggés lehet. Hangsúlyozta, sok sikeres művésszel, tudóssal, sportolóval büszkélkedhet Magyarország, és – mint mondta – ennek sok egyéb mellett oka lehet a magyar nyelv is, amelynek egyedülálló rendszere másfajta gondolkodást feltételez, amely hatással lehet a teljesítményre is.

A beszélgetés az alábbi linken nézhető újra:

https://mediaklikk.hu/video/csalad-barat-2-resz-2022-12-14-i-adas/

Család-barát – hétköznap 8:35-től, 9:25-től és 10:55-től élőben a Dunán!

Almárium – szakértő- és sztárvendégekkel, minden hétköznap 13:30-tól, folytatás 15:00-kor és 16:50-kor a Dunán!

További olvasnivalók