Család-barát

Őszi immunerősítő tippek a Család-barátban

Ha az immunrendszer nem megfelelően működik, könnyen megbetegedhetünk, különösen az őszi, csapadékos időszakban, ami kedvez a kórokozók terjedésének. A Duna délelőtti magazinműsorában Dr. Sári Erzsébet belgyógyász szakorvos adott hasznos tanácsokat arra, hogyan erősítsük megfelelően a védekezőképességünket.
 

A hirtelen beköszöntő hűvösebb, őszi időjárásra való átállás sokakat megvisel a nyári hőség után, így hamarabb betegedhetnek meg – figyelmeztette a Család-barát nézőit a Duna műsorának egyik állandó szakértője, Dr. Sári Erzsébet bel- és természetgyógyász. A doktornő hozzátette, a gyors regenerálódásban kulcsszerepet játszik a megfelelő mennyiségű alvás és pihenés mellett a kiegyensúlyozott táplálkozás is, hiszen védekező képességünk annál jobb, minél hatékonyabban működik a bélrendszerünk. Eloszlatott egy gyakori tévhitet is: hőemelkedés esetén jobban tesszük, ha hagyjuk dolgozni az immunrendszerüket, ne nyúljunk rögtön a lázcsillapító orvosságokhoz.

„Valójában 38 fok alatt nem volna szabad lázat csillapítani. A hőemelkedés közben érzett hidegrázás kellemetlen lehet, de természetes folyamat, ami azt mutatja, a szervezetünk jól működik. Valósággal kiégeti ilyenkor magából a testünk a kórokozót. Hagyjuk dolgozni az immunrendszerünket” – szögezte le a Család-barát vendége. Dr. Sári Erzsébet a vitaminok és étrendkiegészítők szedését csak szükség esetén, kúraszerűen ajánlja az őszi időszakban. Helyettük természetes baktérium- és víruspusztító ételek fogyasztását javasolja: igyunk házi készítésű gyömbéres-mézes teát és együnk minél több fokhagymát.

A teljes beszélgetés újranézhető a Család-barát Médiaklikk-oldalán, amelyben a szakértő alternatív gyógyászati tippeket is megoszt a nézőkkel.

Család-barát – állandó szakértők segítenek a legkülönbözőbb nézői kérdésekben!

Család-barát – hétköznap 8:35-től, 9:25-től és 10:55-től élőben a Dunán!

 

További olvasnivalók