Család-barát

Duóvá állt össze A Dal egykori zsűritagja és nyertese

Vincze Lillát, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnőjét és Kardos-Horváth Janót, a Kaukázus frontemberét már nem csak az köti össze, hogy mindketten részesei voltak A DAL című műsornak, hanem új, közös munkájuk is, amelyről először a Család-barát adásában meséltek.
 

A környezetvédelem fontosságára hívja fel a legkisebbek figyelmét a zenén keresztül Vincze Lilla és Kardos-Horváth Janó. A Dal korábbi zsűritagja és a 2021-es évad győztese nem először dolgozik együtt, az új produkció ötlete pedig már régebben megfogalmazódott bennük. A két zenész azt vallja, minél korábban érdemes beszélni a gyerekekkel arról, miért fontos, hogy óvjuk a Földet, a zene eszközeivel pedig játékosan lehet nekik elmagyarázni a fenntarthatóság fogalmát.

„Gyakorló apukaként azt tapasztalom, hogy a gyerekek még fogékonyak, kíváncsian szemlélik a világot. Egy olyan zenés darabot hoztunk létre nekik, amelyben két tündér, Lilla és Vince a harmóniát keresik, miközben arról mesélnek, mit jelent a természetvédelem és hogyan élhetünk környezettudatosan. A darabot a Szentendrei Skanzenben mutatjuk majd be, ami működésében és szemléletmódjában hűen tükrözi az üzenetet, amit szeretnénk átadni a közönségnek, legyenek kicsik vagy nagyok” – mesélt az új produkcióról a Család-barát vendégeként Kardos-Horváth Janó, aki zenekarával, a Kaukázussal a felnőtteket is igyekszik megszólítani a témában. Tavaly decemberben mutatták be a Lux című új albumukat, amelyet A Dal 2021 nyerteseiként az MTVA támogatásával adhattak ki. A lemez különlegessége, hogy a dalok mellett versek is felkerültek rá, amelyeket a közmédia műsorvezetői szavalnak.

A rendhagyó duó női tagja, Vincze Lilla hozzátette, hogy a környezettudatosság komoly témáját igyekeznek humorral és életigenléssel megközelíteni; olyan megoldásokat mutatnak, amelyekkel lelkesítik a közönséget, nem pedig számon kérik őket. A teljes beszélgetés újranézhető a Médiaklikken, amelyben ízelítőt is adnak a zenészek az előadásból.

Család-barát – minden nap élőben, 10:30-tól a Dunán!

További olvasnivalók