Család-barát

Kétszer sietett a kórházba várandós feleségével Gájer Bálint

Júliusban lesz egyéves Gájer Bálint kisfia. Az énekes a Duna Család-barát című műsorában mesélte el, mivel készül fia közelgő születésnapjára.
 

Óriási dugó volt, mikor először azt gondolták feleségével, hogy megindult a szülés, szerencsére odaértek a kórházba, ahol megnyugtatták a leendő szülőket, hogy egyelőre kisfiuk még várat magára. Mikor másodszorra mentek már nem volt olyan nagy forgalom és ekkor már bent is tartották az anyukát, aki mellett végig ott lehetett az énekes.

„Nagy megnyugvás volt, hogy mellette lehettem, bár én ezt a döntést rábíztam” – mondta az apás szülés kapcsán a műsorban Gájer Bálint. Ennek már lassan egy éve, Kristóf ugyanis júliusban ünnepli majd születésnapját. Énekes apukája ezt hozzá méltó módon szeretné emlékezetessé tenni. „Készül egy dal, amelynek szövegét megírtam már. A szülővé válásról, arról az életérzésről szól, mikor megérkezik az ember életébe a gyermek” – árulta el Gájer Bálint, aki rendszeresen énekel altató dalokat is imádott kisfiának.

Hogy mely dalok a kedvencei, az is megtudható a Család-barát idézett adásából, amely megnézhető a műsor Médiaklikk-oldalán.

Család-barát – hétköznap 10:25-től élőben a Dunán!

További olvasnivalók