Család-barát

Műsorvezető társa is alig ismert rá az ismert énekesre – stílust váltott Freddie

Valami nem stimmel – hívta fel a Család-barát nézőinek figyelmét Somogyi Dia a szerda délelőtti adásban műsorvezető társára, Freddie-re mutatva…

„Remélem, mint Sámsonnál, az erőd nem lesz majd oda” – mondta viccelődve Somogyi Dia szerdán a Duna Televízió délelőtti magazinműsorának beköszönésében, oda fordulva Fehérvári Gábor Alfrédhoz, aki egyik napról a másikra igencsak megváltozott.

Míg kedden hosszú hajjal köszönt el, addig szerdára megszabadulva hosszú fürtjeitől, felnyírt rövid hajjal köszöntötte a Duna Televízió nézőit.

Hogy miként fest új külsővel Freddie, az kiderül az alábbi videóból is, amelyben Bari Laci, A Dal 2021 döntőse meg is dicsérte frizuráját.

Hogy Bari Laci indul-e A Dal 2022-ben, azt is megtudhatják a videóból.

A Duna Televízión látható Család-barát magazin hétköznaponként 10.25-től várja a nézőket a képernyők elé, szombatonként 10.25-től pedig a hétköznapi adások legemlékezetesebb pillanataiból láthatnak válogatást az érdeklődők.

A Duna Televízió dalválasztó show-ja idén is várja a pályázókat. Akik szeretnének jövőre versenybe szállni „Az Év Dala” elismerésért, A Dal 2022 című műsorban IDE kattintva jelentkezhetnek.

További olvasnivalók