Család-barát

35 év után ismét Jézust játssza a magyar sztárszínész

Különös utat járt be a Jézus Krisztus Szupersztár hazai bemutatói kapcsán Sasvári Sándor, aki harmincöt éve Jézus szerepében debütált, de az elmúlt évtizedekben más szereplőt is alakított már a darabban. A közelmúltban ismét visszatért ikonikus főszerepéhez a Madách Színház színpadán – újságolta a Duna Televízióban a Család-barát magazin vendégeként.

Születésnapján vendégeskedett Sasvári Sándor a Család-barát magazin népszerű rovatában, a Fotóalbumban, amelyben élete fordulópontjainak pillanatait osztotta meg a nézőkkel. Kiderült, már kisgyerekként is művészpályára készült: zenei általános iskolába járt és klasszikus gitáron tanult. A katonaság éveiben is zenélt, majd jött a Rockszínház, ami véglegesen eldöntötte, hogy hol van a helye a világban – sorolta a Jászai Mari-díjas színművész a Duna Televízió műsorvezetőinek, Novodomszky Évának és Banner Gézának, akik az egyik leghíresebb, hozzá köthető alakításról, a Jézus Krisztus Szupersztár főszerepéről is kérdezték.

„Csodálatos lehetőség volt, hogy Szegeden ezúttal Pilátust alakíthattam. Az előadás után Szirtes Tamás felkért, hogy csináljunk meg újra a Madách Színházban 10 előadást a Jézus Krisztus Szupersztárból, ahol hosszú évek után újra Jézus szerepében térhettem vissza. Azt hiszem, úgy 10 másodperc után mondtam rá igent” – fogalmazott Sasvári Sándor, aki 1986-ban debütált először a szerepben, de most, 35 évvel később ismét láthatja őt a szerepben a közönség néhány előadás erejéig.

Az énekes-színész elmondta, ez a lehetőség felért egy születésnapi ajándékkal, de a tegnapi előadás után családja körében is felköszöntötték és megajándékozták. A további részletek a Család-barát magazin idézett adásából ismerhetők meg.

A Duna Televízión látható Család-barát magazin hétköznaponként 10.25-től várja a nézőket a képernyők elé, szombatonként 10.25-től pedig a hétköznapi adások legemlékezetesebb pillanataiból láthatnak válogatást az érdeklődők. 

A Család-barát aktuális adásai 60 napig korlátlanul visszanézhetők a Médiaklikk.hu weboldalon.

További olvasnivalók