Család-barát

Répatorta narancsos krémmel

Hozzávalók:
1 narancs
22 dkg sótlan vaj
28 dkg cukor
3 tojás
17,5 dkg őrölt mandula
28 dkg sárgarépa
28 dkg liszt
1 tk. sütőpor
csipet só.

A narancsos krémhez:
3 dl narnacslé
1 ek. méz
1 ek. narancslekvár
28 dkg mascarpone sajtkrém.

Elkészítés:
A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
Egy 24 cm-es sütőformát kivajazunk, majd sütőpapírral kibélelünk.
A narancsot jól megmossuk, héját lereszeljük, kifacsarjuk és a rostjával és a héjával együtt hozzákeverjük a cukorhoz és a tojáshoz. Krémesre keverjük. Hozzáadjuk a mandulát, a megpucolt, lereszelt répát, és jól összekeverjük ezt az elegyet is. Beleforgatjuk a lisztet és a sütőport, csipet sót, és a keveréket a sütőformába kanalazzuk.
Kb. 50 percig sütjük, addig, amíg aranybarna és érintésre szilár lesz. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy kellően átsült-e. Hagyjuk kihűlni.
Közben a narancsos krémhez kis lángon főzzük a narancslét a mézzel 5 percig, amíg a felére besűrűsödik, ezután lehűtjük, majd belekeverjük a narancslekvárt és a mascarpone krémet. Hűtőben hűtjük.
A torta tetejét megkenjük a krémmel és répamarcipánokkal díszítjük.

További olvasnivalók