Maradj talpon!

Sertésszűz prószával és lecsóval

Hozzávalók 4 személyre:
Prósza:
2 nagyobb burgonya
1 pohár kefír
1 tojás
4 evőkanál liszt
só, bors, fokhagyma ízlés szerint
Lereszeljük a burgonyát, összekeverünk mindent és masszát sütőpapírral bélelt tepsiben egy ujjnyi vastagon eloszlatjuk. 160fokon aranybarnára sütjük kb 20 perc alatt.
Hagyjuk kihűlni, majd pogácsa szaggatóval adagoljuk. Tálalás előtt serpenyőben megpirítjuk.

Lecsó
3db közepes vöröshagyma
3db kápia paprika
3db paradicsom
2 ujjnyi füstölt szalonna kockázva
pirospaprika, só, fokhagyma.

Kipirítjuk a szalonna zsírját, majd hozzá adjuk a felvágott vöröshagymát. Mellé dobjuk a kockázott kápia paprikánkat. Amikor minden megpirult, félre húzzuk az edényt és egy teáskanál pirospaprikával ízesítjük. Gyorsan elkeverjük és hozzá adjuk a lédús paradicsomokat és egy kupicányi vizet, nehogy leégjen. elfőzzük a levét, majd leturmixoljuk az egészet. Ízlés szerint sózzuk, fokhagymával ízesítjük.

2db kaliforniai paprika
10 szem koktél paradicsom, lehetőleg több színben
2 szál újhagyma
snidling
Szerethető darabokra vágunk mindent, majd szépen összepirítjuk egy serpenyőben. Sóval ízesítjük, majd a lecsó pürére halmozzuk a tányéron.

Sertésszűz
80 dkg-1 kg sertésszűz
A szüzeket megtisztítjuk, sózzuk, borsozzuk, nem szeleteljük. Forró serpenyőben, minden oldalát 1-1 percig pirítjuk. Előmelegített sütőben, 180 fokon 4-5 perc alatt készre sütjük. Fólia alatt 5 percig pihentetjük szeletelés előtt.

További olvasnivalók