×
Család-barát

Szarvas Bélszín Wellington módra, karamellizált vilmoskörtével, áfonyalekvárral

A bélszínt hártyázzuk, mustárral, fűszerekkel jól bedörzsöljük, tálba tesszük felöntjük dióolajjal hogy ellepje és 3-4 napig hűtőszekrényben érleljük.

A kissé lecsöpögtetett bélszínt 1 tk sóval bedörzsöljük, a pácoláshoz használt olajból a serpenyőbe öntünk és azon a húst 7-8 percig körbe pirítjuk. Tálba hűlni hagyjuk majd folpackba csomagolva hűtőbe tesszük amíg elkészítjük a többi hozzávalót.

Az erdei gombákat mossuk,szeleteljük, a hagymát apróra vágjuk, a hús pácolásához használt olajból 1-2 evk.serpenyőbe rakunk a hagymát dinszteljük, apróra vágott gombát pároljuk sózzuk, borsozzuk,felaprított zsálya és petrezselyem+apróra szelt orókabonyóval fűszerezzük. készre pároljuk, majd addig sütjük míg a leve el nem fő. Kicsi morzsa rá, tojás felverve, készre sütjük,

A vajas tésztát kinyújtjuk, ( 1 cm) az elősütött bélszínt körbe tapasztjuk a gombapéppel, és a tészta közepére tesszük, majd ráhajtjuk a tésztát és az illesztéssel lefelé sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. A maradék felvert tojással bekenjük, villával pár helyen megszurkáljuk, 180 fokra melegített sütőbe tesszük, kb 30 percig sütjük.

Tálalás előtt pihentetjük, majd ujjnyi vastag szeletekkel tálaljuk.

Karamellizált körte:
1-2 Nagyobb vilmoskörtét mosunk, félbevágjuk, magházat kivágjuk, sütőpapírra téve fűszerezett mézzel ( méz, fahéj, szegfűszeg apróra vágva) leöntjük, 20-30 percig karamellizálásig sütjük.

Áfonyalekvár

További olvasnivalók