Család-barát

Szabolcsi töltött káposztás hidegtál

Alap töltött káposzta recept:
Hozzávalók:
30 dkg darált lapocka
20 dkg darált füstölt kenyérszalonna
1 kg B rizs
50 dkg vöröshagyma
2 cikk fokhagyma
1 fej lapos savanyú káposzta levél
30 dkg vágott savanyú káposzta
0,5 dl paradicsomlé
3 dl olaj
2 ek füstölt pirospaprika

Bors
Vegeta

Elkészítés:
Az 50 dkg vöröshagymát apró kockára vágjuk majd bő olajban megpirítjuk amikor megpirult ráteszünk két csapot evőkanál füstölt pirospaprikát. A 30 dkg darált lapockát és a darált füstölt kenyérszalonnát összekeverjük a rizzsel és ráöntjük a vörös hagymás olajat majd ezután teszünk bele a két gerezd lereszelt fokhagymát ízlés szerint ízesítjük sóval borssal vegetával és jól összedolgozzuk A kész tölteléket 3-4 órára berakjuk a hűtőbe így sokkal ízletesebb lesz a töltött káposzta. A savanyú káposztának a torzsáját levágjuk a leveleket kettévágjuk majd lazán megtöltve a káposzta leveleket két oldalt behajtva lentről fölfelé feltekerjük és szorosan egymás mellé tesszük a fazékba,amit már savanyú káposztával kibéreltünk minden sor után a káposztát megszórjuk sóval és vegetával a tetejére végül ismételten savanyú káposztát teszünk. A paradicsomlevet földi tyúk 2 dl hideg vízzel vagy ráöntjük a töltött káposztára és tovább pótoljuk vízzel mindaddig amíg el nem lepi a káposztát. Ha a savanyú káposzta túl savanyú lenne ,akkor egyszer forró vízben át kell mosni lassú tűzön főzzük.

Baconbe tekert Szabolcsi töltött káposzta:
A készre Főzött töltött káposztákat füstölt bacon szalonnába tekerjük majd egy tepsibe paprika szeleteket vágunk ráhelyezzük a káposztákat és betesszük sülni 200 °C-ra kb. 15 percre.

Rántott Szabolcsi töltött káposzta:
A készre főzött töltött káposztákat a szokásos módon be panírozzuk kapros liszt, fokhagymás felvert tojás és szezámmagos zsemlemorzsa és bő forró olajban hirtelen kisütjük.

További olvasnivalók