Család-barát

Kakukkfüves csirkesült sütőtökös rizottóval

Kakukkfüves csirkesült

Hozzávalók:
2 csirke mellfilé
4 dkg vaj
3 evőkanál olívaolaj
1 kávéskanál szárított kakukkfű

Elkészítés:
1. A sütőt melegítsük elő 180 fokra.
2. A csirkemellet mossuk meg, és egy papírtörlővel szárítsuk meg. Dörzsöljük be a kakukkfűvel.
3. Egy tűzálló nyelű serpenyőbe tegyük fel az olajat és a vajat forrósítani. S mikor a vaj felolvadt tegyük bele a csirkét és mind a két felét pirítsuk meg szép ropogósra.
4. Vegyük le a tűzről a csirkét, sózzuk meg mind a két oldalát, majd locsoljuk meg a zsiradékkal a tetejét, és így tegyük be a sütőbe. Süssük 10-12 percig, attól függően, hogy milyen vastag a csirkemell.
5. Vegyük ki a sütőből. Hagyjuk picit hűlni, majd felszeletelve tálaljuk.

Sütőtökös rizottó

Hozzávalók: (4 személyre)
1 közepes sütőtök
3 dkg vaj
30 dkg rizottó rizs
15 dkg lágy kecskesajt
5 dkg dió

Elkészítés:
1. A sütőtököt mossuk meg, hámozzuk meg és vágjuk kockákra. Kétszeres mennyiségű vízben főzzük puhára. A megfőtt tök felét tegyük félre, a többit a vízzel együtt turmixoljuk össze.
2. A vajat a lábasban hevítsük fel, a rizst fehéredésig pirítsuk benne, majd adjunk hozzá egy merőkanállal a sütőtökléből. Közepes lángon folyamatos kevergetés mellett, merőkanalanként adagoljuk tovább a levet. Mindig meg kell várni míg a rizs felszívta a folyadékot és után a jöhet a következő merőkanállal. Amint a rizs megpuhul vegyük le a tűzről.
3. Keverjük hozzá a félretett sütőtököt és a kecskesajt felét. Kóstoljuk meg és ha szükségesnek érezzük egy picit sózzuk meg.
4. A diót aprítsuk fel és száraz serpenyőben pirítsuk, amíg egy kis színt nem kap.
5. Melegen tálaljuk a rizottót, a tetejét szórjuk meg a dióval és morzsoljuk rá a maradék sajtot.

További olvasnivalók