Fölszállott a páva 2016

Szuszai Hunor és Poór Mária

Poór Mária és Szuszai Hunor Poór Mária és Szuszai Hunor

(táncospár, Hollókő és Balassagyarmat)
A táncos lábú Hunor és Mária őrhalmi táncokkal kerültek be a zselízi válogatóról a Fölszállott a páva színpadára. Mariska szerint „A mosoly az nagyon fontos, mert amikor felmegyünk a színpadra, akkor a nézőknek látniuk kell, hogy mi élvezzük azt, amit csinálunk”, Hunor pedig hozzáteszi, hogy sajnos „a felnőttek sokat dolgoznak és kevesebbet mosolyognak”. A fiatal kora ellenére meglepően éretten gondolkodó táncospár örülne neki, ha szüleik a többi felnőttel egyetemben többet lenne a szabad levegőn, és ők is táncolnának. A boldog élet receptjét azonban nem szívesen publikálják,  mert, „akkor nem lenne kinek a felnőttek dolgát csinálni, és rendetlenség lenne”.

Ismerje meg Poór Máriát és Szuszai Hunort >>>

Harmadik elődöntő – Poór Mária-Szuszai Hunor Sándor: Táncok Őrhalomból és Ipolyvarbóról >>>

Tekintse meg Poór Mária és Szuszai Hunor kisfilmjét >>>

Első középdöntő – Poór Mária és Szuszai Hunor – Györgyfalvi csárdás >>>

Poór Mária és Szuszai Hunor: „Nagyon erős volt a mezőny”

Kapcsolódó anyagok