(énekegyüttes, Debrecen)
„Számunkra az, hogy énekelhetünk, táncolhatunk és új dalokat tanulhatunk meg a legfőbb boldogságot adja, és ennél több nem is kell.” A Debrecenből érkezett héttagú Kispendely Énekegyüttes Nyíradonyi gyermekjátékokat vitt a sátoraljaújhelyi válogatóra, a zsűri döntésének köszönhetően pedig az első fordulóban újra hallhatjuk éneküket. Az énekesek nemcsak a népdalokért rajonganak, hanem „a népzenékért is, nagyon szeretjük a hangszereket, a viseleteket, mindent, ami azzal a korral kapcsolatos”. A csapat imádja a moldvai népdalokat, ezért ha találkoznak valakivel, aki onnan származik, azonnal rávetik magukat, és addig nem eresztik, amíg meg nem tanít nekik egy népdalt.
Ismerje meg a Kispendely Énekegyüttest >>>
Negyedik elődöntő – Kispendely Énekegyüttes: Mezőföldi népdalok >>>
Tekintse meg a Kispendely Énekegyüttes kisfilmjét! >>>
Második középdöntő – Kispendely Énekegyüttes: Népi játékok Tiszapolgárról >>>
Kispendely Énekegyüttes: „Nagyon örülünk, hogy eljutottunk idáig.”