Gyarmati Erik

 

Még csak 14 éves, de már évek óta a képernyőn szerepel. Bár kisgyerekként kémikus szeretett volna lenni, hamar kiderült, hogy a színészethez is van tehetsége, ezért az iskolai tananyag mellett most a szövegkönyvek tanulása köti le minden idejét. Eddigi legnagyobb eredményének azt tartja, hogy a tavaly bemutatott HAB című filmben egyike lehetett a főszereplőknek. Szabadidejében szeret teniszezni és pingpongozni, és újabban elkezdett dobolni is. Alternatív zenét, rockot és indie-t hallgat leginkább, a rádió popslágereitől viszont egyenesen a falra mászik. Nagy állatbarát, tartott már gekkót, kaméleont, egeret és nyulat is. Jelenleg viszont nincsen semmilyen háziállata, de nagyon szeretne majd egy kígyót. A kedvenc tantárgya az angol, lelkesen tanulja, mert úgy érzi, a nyelvtudás hatalmas kincs. Ha választhatna egy történelmi kort, akkor szívesen élne a 80-as, 90-es években, az országok közül pedig Ausztrália érdekli a legjobban. A legnagyobb példaképeinek a szüleit tartja, de színészi munkái miatt különösen felnéz James McAvoy-ra és Tom Hollandra is.

Olvasson tovább