Kovács Antal számára gyerekként még korántsem az olimpiai bajnoki cím jelentette az elsődleges célt. Olyan családban nőtt fel, amelyben a tanulásnak és a munkának megvolt a maga helye és sorrendje. „Ezt hallgattam egész gyerekkoromban, hogy tanulj fiam, tanulj” – emlékszik vissza. Az edzés sem előzhette meg a kötelességeket: először jött a munka a ház körül, és csak utána következhetett a sport. „Az olimpia álom szinten merült fel. Először jött a tanulás. Csak én nagyon szerettem dzsúdózni” – mondja.
Tehetségének kibontakozásában meghatározó szerepet játszott edzője, Hangyási László, kapcsolatukról részletesen mesél a Bajnokokban. „Hangyási László látott bennem valamit” – idézi fel a kezdeteket. Edzőjére nemcsak szakemberként tekintett fel. Elmondása szerint nemcsak kiváló tréner, hanem nagyon jó pedagógus is volt. „Éreztem benne a bizalmat” – fogalmaz. A kemény munkához való hozzáállása a versenyre való felkészüléseit is formálta: „A dzsúdó nem egy könnyű sportág. Ott nem lehet mellé dumálni.”
Olimpiai küzdelmei során igyekezett mindig csak az előtte álló egyetlen mérkőzésre összpontosítani, ellenfeleivel szemben pedig konkrét tervvel készült. A sport nemcsak a tatamin tanította fegyelemre és kitartásra, ezt a hozzáállást később a magánéletében is kamatoztatni tudta. Élete legnagyobb sportsikere ugyanakkor az egyik legnehezebb személyes időszakával kapcsolódott össze. Édesapja néhány hónappal az olimpia előtt hunyt el, így már nem élhette meg, hogy fiát olimpiai bajnokként lássa. Kovács Antal elérzékenyülve idézte fel a veszteséget, és azt a rendkívüli érzelmi terhet, amelyet a gyász és a rövidesen érkező sportsiker együttesen jelentett számára. „A kis paksi fiúból hirtelen valaki lettem, ez hatalmas trauma volt önmagában is.” A Bajnokok vendégeként arról is beszél, hogy egy élet is kevés lehet mindannak a feldolgozásához, amilyen érzéseket az olimpiai szereplései alatt és körül átélt.
A bajnoki cím után egy egészen más kihívással is megküzdött: meg kellett tanulnia kezelni a sikert. Barátai lelkére kötötte, hogy figyeljenek rá, és szóljanak, ha azt látják, hogy a fejébe szállna a dicsőség – mesélte mosolyogva. A világbajnoki és olimpiai sikerek azonban idővel egyre komolyabb belső elvárásokat is teremtettek. „Ami először segített, az annál nagyobb teher volt, amikor elvárás volt a siker.” A korábban erőt adó célok így fokozatosan mentális teherré váltak, és kételyeket ébresztettek benne.
„Mostantól csak virtusból. Nem érdekel, hogy hol vagyok, mindenkinek nekimegyek” – fogalmazza meg azt a mentalitást, amellyel ismét képes volt felszabadultan és eredményesen versenyezni. Sérülései ellenére ezt követően minden évben érmet tudott nyerni egészen az athéni olimpiáig, ahol végül a japánok taktikai húzása miatt nem jutott döntőbe.
A beszélgetésből az is kiderül, hogyan változott a kockázatvállaláshoz való viszonya az egyéni és a csapatversenyeken, köztük az utolsó világversenyén. Az akkori társakkal kialakult kapcsolat pedig jóval túlélte az aktív sportolói éveket, és egykori csapattársaival a mai napig jó barátságot ápol. A sportoló életében a hit is sajátos módon jelent meg. A műsorban mesél az Istennel kötött „alkuiról” is, amelyeket azóta is tart.
Bár az olimpiai bajnoki cím alapjaiban változtatta meg az életét, egyvalami állandó maradt: Paks. Kovács Antal arról is mesél, hogy telnek a napjai jelenleg, és miért tudta a civil életre való átállást természetesen megélni. A Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének tagjaként továbbra is részt vesz a magyar sport életében, míg családjára, a munkájára, a sportban betöltött szerepére és arra, hogy mindezt továbbra is Pakson élheti meg – kiváltságként tekint.
Bajnokok – szeptember 6-án, vasárnap 13 órakor az M4 Sporton.