élő

A közmédia azonnali hatállyal szerződést bontott Balásy Gyula cégeivel

A közmédia azonnali hatállyal szerződést bontott Balásy Gyula cégeivel

A megújuló közmédia megbízott vezetése azonnali hatállyal felmondta a korábbi menedzsment által a New Land Mediával és a Lounge Designnal kötött szerződéseket. A döntés azonnali, jelentős összegű, közel félmilliárd forintos megtakarítást eredményez.

A közmédiánál zajló átvilágításnak célja az is, hogy feltárja azokat a működési anomáliákat, amik egyértelműen az Orbán-kormány propagandáját szolgálták.

„Felmondás hiányában a Balásy Gyula cégeivel kötött előnytelen, túlárazott szerződések valós feladat hiányában is megrendelési kötelezettséget és további, jelentős összegű közpénz költését vonták volna maguk után feleslegesen. Az előző kormány alatt a közszolgálati média legfontosabb feladatát nem látta el. Azt, hogy a közjó szolgálatában álljon és hiteles, pártatlan, valamint sokszínű tájékoztatást nyújtson minden társadalmi csoport számára, miközben felelősen gazdálkodik az állampolgárok adóforintjaival” – fogalmazott Horváth András, a közmédia megbízott vezérigazgatója.

A megújuló közmédia nem működhet együtt olyan cégekkel, akik valódi szolgáltatás és partneri együttműködés helyett az előző kormány manipulatív kommunikációját szolgálták.

A megbízott vezetés folyamatosan szem előtt tartja, hogy a felelős közpénz-felhasználás érdekében minél több, korábban külső partnerre bízott feladatokat tudjon a jövőben saját, belső erőforrásaiból ellátni. Ezzel a mostani döntéssel közel félmilliárd forintos megtakarítás realizálható.

Duna Médiaszolgáltató Zrt.
Sajtó és Marketing Iroda

Borítókép: Fotó: Duna MSZ. / Csöndör Kinga