2026. március 16., hétfő:
Érzelmek és ami mögöttük lehet
Magyarországon több mint 20 éves múltra tekint vissza az együttműködő, erőszakmentes kommunikáció. Jóna Éva Hava honosította meg az akkor egyedülálló EMK módszert, amelyet lánya, Redő Júlia segítségével azóta több száz pedagógus, szociális munkás, terapeuta, coach, cégvezető, önmaga és családja jólétéért felelősséget vállaló ember ismert meg. Rajtuk keresztül pedig több ezer család gyakorolja, hogy miként fejezhetjük ki érzelmeinket úgy, hogy közben ne bántsuk meg a másikat. Milyen szükségletek, ki nem fejezett vágyak állhatnak az érzelmeink mögött? És miként kerülhetünk közelebb magunkhoz, egymáshoz? Hogyan tudunk jól kapcsolódni szeretteinkhez? Megszólalók: Redő Júlia, Együttműködő, erőszakmentes kommunikációs tréner és családok.
Szerkesztő: Belényi Barbara
2026. március 17., kedd:
Művészetterápia fiataloknak
Hova fordulhatnak a fiatalok, ha szoronganak, depressziósok, ha öngyilkos gondolataik vannak, ha kikerülnek az állami szakellátásból? A MURMO Szakpszichológiai és Művészetterápiás Központban jártunk, ami a lelki építkezés helyszíne, ahol egy biztonságos terápiás kapcsolatban foglalkoznak az önmegismeréssel, a megoldások keresésével. Megszólalnak a szakemberek: Papp Erika klinikai szakpszichológus, Dr. Sonnevend Mária pszichiáter, Csáky-Pallavicini Zsófia ifjúsági szakpszichológus, Kovács Petra művészetterapeuta, valamint szülők és gyerekek is.
Szerkesztő: Mohácsi Edit
2026. március 18., szerda:
Valódi sport Down-szindrómával?
Az édesapa kezében edzőcipő, kulacs, mellette két kislány igyekszik az öltözőkhöz. A tornaterem felől labdapattogást hallani. A Down-szindrómával élő gyerekek és fiatalok számára nem könnyű valódi sportolási lehetőséget találni, pedig örömmel játszanak együtt, sőt szívesen versenyeznek is. Idén júniusban ráadásul Körmend ad majd otthon a Down kosárlabda világbajnokságnak. A Down-világnaphoz közeledve a világbajnokságot szervező Hársfa Egyesület budapesti kosár- és kézilabda edzésein jártunk, ahol bárki megérezheti a maszk nélküli elfogadást és őszinteséget.
Szerkesztő: Diós Judit
2026. március 19., csütörtök:
Melyik iskolát válasszuk?
Megírták a központi írásbelit, sorra járták a szóbeliket, akár négy-öt iskolában, mivel minél több iskolát jelölnek be, annál nagyobb a mozgástér. Fáradtan, aggódva várják a végső pontszámokat, hogy ha kell, még egy utolsó cserével módosítsák, melyik középiskolába is szeretnének bekerülni. 10-12-14 éves gyerekekről van szó, akik a szüleikkel együtt próbálják a legjobbat kihozni az embert próbáló felvételi procedúrából. De mi lesz a legjobb a gyereknek? Ha a ranglista élén álló intézménybe jár? Ha a barátjával egy iskolába megy? Ha keveset kell utazni? Borbáth Katalin pedagógiai szakpszichológussal, szülőkkel, gyerekekkel beszélgetünk.
Szerkesztő: Hegyesi Gabriella
2026. március 20., péntek:
Válasz-utak: Első nap az iskolában
A legtöbb óvodás álma, hogy végre iskolás lehessen. Hogy nagynak, okosnak, bátornak érezhesse magát, hogy komolyan vegyék. Persze sok a bizonytalanság és a megválaszolatlan kérdés. Ki lesz a padtársam? Kedves lesz-e a tanító néni? Lesz-e fekete pont? Vajon szerzek-e barátokat? Megállom-e a helyem? Aztán ahogyan telnek a napok, kiderül, hogy sokszor egészen más problémákkal és kihívásokkal szembesül egy kis elsős. Mitől maradhat emlékezetes és jó élmény az iskolakezdés? A Válasz utak középiskolás csapatával a kisiskolás emlékekről beszélgettünk.
Szerkesztő: Belényi Barbara





