2026. március 16., hétfő:
Nagyon hamar elkötelezte magát a lant mellett, és hiszi, hogy ez az az életfeladat, ami neki adatott. Meg is tesz mindent, hogy beteljesítse: játszik, népszerűsít, tanít és hirdeti, ahol csak tudja: a lantnál szebb és érzékenyebb hangszer nincs is talán.Vendégem a Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett lantművész, zenekutató, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának oktatója, Kónya István.Várja Önöket a beszélgetőtárs, Süveges Gergő.
2026. március 17., kedd:
Kerülő utakon, sok kitérővel jutott el oda, ahol az ő helye van. A sors mindet megtett azért, hogy megnehezítse a dolgát. Állhatatos volt és kitartó. Nem kétszer, hanem háromszor annyit tett az eredményekért, mint mások. Vendégem Gortka-Rákó Erzsébet okleveles szociálpolitikus, a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karának dékánja, tanszékvezető főiskolai tanára, aki munkája elismeréseként tavaly vehette át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét. Várja Önöket a beszélgetőtárs, Gyarmati Péter.
2026. március 18., szerda:
Én ebbe nőttem bele, enélkül sivár lenne az életem, mondta egy alkalommal, amikor elismerték a munkáját. Egész életében a pozsonyi magyar kulturális életet szervezte, hol hivatásosként, hol meg önkéntesként. Emellett helyi, illetve fővárosi képviselőként is a pozsonyi szórvány magyarság megmaradását szolgálta. Vendégem a Magyar Ezüst Érdemkereszttel, Pozsony Főpolgármesteri Díjjal és Gyurcsó-díjjal kitüntetett Jégh Izabella, a Csemadok Pozsonyi Városi Választmányának az elnöke. Várja Önöket a beszélgetőtárs, Haják Szabó Mária.
2026. március 19., csütörtök:
Vallja, hogy munkája, a festés feladatok sora, melyeket pontosan, szépen, szakmai tudással, hittel és felelősséggel kell végezni. Műveit a könnyed festőiség és a koloritás jellemzi. Tervezett színházi díszleteket és jelmezeket, festményei pedig templomokban, múzeumokban láthatók, s nemcsak itthon, hanem Londonban, Münchenben, Svájcban, sőt, a Vatikánban is. Vasi, polgári közegből került a fővárosba, majd művészettörténész professzor férjével lelt otthonra az acélvárosban. Miskolc város ösztöndíját, ötven évvel később díszpolgári címét is elnyerte. Vendégem a a Gömörszőlősi Művésztelep vezetője, a Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett festőművész, Máger Ágnes, a Magyar Kultúra Lovagja. Várja Önöket a beszélgetőtárs, Tarnóczi László.
2026. március 20., péntek:
Szegeden született, orvos édesapjának köszönhetően gyerekkorát Várpalotán töltötte. A gimnáziumot már a fővárosban végezte, majd rövid kitérő után a Színművészeti Főiskolán találta magát. Kezdő színészként a debreceni Csokonai Színházhoz került, majd a fővárosi Madách Színház lett az otthona, amelyhez 60 éven át hűséges maradt. Drámai hősök szerepét osztották rá a rendezők, de játszott filmekben, tv-játékokban, jellegzetes orgánumát hallhattuk rádiójátékokban, többek között ő volt Halász Feri a legendás Szabó Család című rádiós sorozatban. Maszk nélkül címmel kötetbe rendezte gondolatait, 2021-es visszavonulása óta újabb életrajzi könyvön dolgozott. A 91 éves korában elhunyt a Jászai Mari-díjas, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Lőte Attila színművészre emlékezünk korábbi beszélgetésünk felidézésével. A beszélgetőtárs, Babucs Kriszta volt.
Felelős szerkesztő: Csűrös Csilla





