élő

Sportból jeles – országos sportteszt mozdítja meg a fiatalokat

Sportból jeles – országos sportteszt mozdítja meg a fiatalokat

A sportban nemcsak a pályán ügyeskedve, hanem ésszel is lehet nyerni: kezdetét vette a második országos sporttudományi verseny, a Nagy Diák Sportteszt. A Család-barát című műsorban Szayly József, a DUE Médiahálózat alelnöke hívta fel a figyelmet arra, hogy az online vetélkedő első fordulójára április 26-ig lehet jelentkezni. A Nagy Diák Tesztek kezdeményezés sikerét a döntők televíziós közvetítésével támogatja a közmédia.

A Nagy Diák Sportteszt a 14 és 24 év közötti diákokat szólítja meg, akik a webes felületen és applikáción keresztül is összemérhetik tudásukat. A részvétel nem igényel versenysport-múltat vagy speciális felkészülést: a kérdések a sportágak alapvető ismereteire, történetére, szabályaira, valamint az olimpiai mozgalom és a hazai sportélet legfontosabb tudnivalóira épülnek. A szervezők célja, hogy minél szélesebb körben vonják be a középiskolás korosztályt, és közösségi élménnyé tegyék a részvételt.

A Sportért Felelős Államtitkárság és a Sportoló Nemzet Program közreműködésével létrejött kezdeményezés túlmutat egy egyszerű tudáspróbán. A program arra hívja fel a figyelmet, hogy a sport nem csupán fizikai teljesítmény, hanem értékközvetítő közeg is: fegyelemre, kitartásra és együttműködésre nevel – hangsúlyozta Szayly József, a DUE Médiahálózat alelnöke a Duna Család-barát magazinjában. „Az első forduló után középdöntővel folytatódik a verseny, majd a legjobbak a televíziós finálén mérhetik össze tudásukat, amelyet a közmédia közvetít majd tavasszal. Noha ez egy intellektuális sportverseny, azt reméljük, hogy azok, akik megméretik magukat, ha eddig nem is, ezután rendszeresen sportolnak majd.”

A Nagy Diák Tesztek rendszeresen megjelennek a közmédia csatornáin országos elérést biztosítva az edukatív programoknak. Szayly József elmondta, a héten még kitölthető a Nagy Magyar Filmteszt, és frissen indul II. Rákóczi Ferenc születésének 350. születésnapja alkalmából a Nagy Diák Rákóczi-teszt. A teljes beszélgetés újranézhető a Médiaklikken.

Borítókép: Fotó: Nagy Diák Tesztek