élő

„A színpadon nem lehet kamuzni” – Szandi A Dal 2026 kulisszatitkairól mesélt

„A színpadon nem lehet kamuzni” – Szandi A Dal 2026 kulisszatitkairól mesélt

Harmadik alkalommal ül Magyarország egyetlen dalversenyének a zsűriszékébe Szandi, aki a Család-barát élő adásában beszélt arról, miért tartja az idei évadot különösen nehéznek, mit jelent számára a zsűrizés felelőssége, és miért kulcsszereplő idén is a közönség A Dal 2026-ban.

 „Örömmel fogadtam el a megtisztelő felkérést idén is erre a zenei kirándulásra” – fogalmazott a Duna délelőtti magazinjának vendégeként Szandi. Az előkészületekről elmondta, A Dal 2026 válogatási szakaszában több száz jelentkező közül kellett kiválasztaniuk azt a harminc produkciót, amely élő adásban is megmutathatja magát. A döntések súlya érezhető volt, hiszen minden dal mögött emberi sorsok, álmok és rengeteg munka áll.

Szandi szerint az idei évad egyik legnagyobb feladata volt, hogy kiszűrjék azokat a jelentkezéseket, amelyek mesterséges intelligencia segítségével készülhettek. „A színpadon már nem lehet kamuzni, ott minden az előadók tehetségén múlik” – hangsúlyozta.

A Család-barát adásában arra is kitért, hogy két új zsűritárssal folytatják idén a munkát, és milyen jól összehozta a csapatot a közös promóciós forgatás. Ez idő alatt volt idejük jobban megismerni egymást Bebével és Trap kapitánnyal. „Mire már az élő adás elindul, összeszokott lesz a négyesünk. De ne feledkezzünk meg arról sem, hogy van egy fontos, ötödik zsűritag idén is, a közönség” – tette hozzá Szandi.

Az énekes szerint nagy jelentősége lesz annak, hogy a tavalyi győztes dal egyik előadója, Szirota Jennifer riporterként mozog majd a műsor kulisszáiban, mert a nézők így megtapasztalhatják, hogy A Dal nem csupán verseny, hanem egy alkotókör. „A stúdió és a folyosó ilyenkor átváltozik egy zeneiskolává. A zenészek hangolnak, az énekesek gyakorolnak, egyeztetünk egymással. Ilyenkor velük együtt izgulunk és várakozunk az élő adásra. Minden versenyzőnek tiszta szívből szurkolok, de a dicséret mellett az építő kritikát is fontosnak tartom” – jelentette ki Szandi.

A következő napokban kiderül, idén kik vezetik majd a heteken át tartó dalversenyt, kik lesznek a mesterek, és melyik az a harminc produkció, amely bemutatkozhat az élő adásokban. A Dal 2026 műfajilag sokszínű lesz, és kiváló új magyar dalokkal gazdagítja majd a Petőfi Rádió zenei kínálatát, ahol újdonságként élőben is követhető lesz a műsor valamennyi adása.

A Dal 2026 – hamarosan a Dunán.

Fotó: MTVA/Csöndör Kinga