élő

A magyar kultúrát gyarapítja már 75 éve a Magyar Rádió Énekkara

A magyar kultúrát gyarapítja már 75 éve a Magyar Rádió Énekkara

Jubileumi nagykoncerttel ünnepli szeptember 24-én fennállásának 75. évfordulóját a Magyar Rádió Énekkara. A Zeneakadémia Nagytermében felcsendülő, és a Bartók Rádióban élőben hallható hangversenyről, valamint az énekkar küldetéséről tudhattak meg részleteket az M5 kulturális csatorna Librettó című műsorának nézői.

Felix Mendelssohn Paulus című oratóriumát adja elő szeptember 24-én 19:30-tól jubileumi koncertjén a Magyar Rádió Énekkara. Az esten az énekkar mellett a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Gyermekkórus is közreműködik Kovács János vezényletével.  A mű az egyik legjelentősebb romantikus oratóriumnak számít, lírai áriákkal, korálokkal és nagyszabású kórustételekkel. Pál apostol megtérésének és küldetésének történetét dolgozza fel zenei kommentárokkal gazdagon átszőve.

Tóth Csaba megbízott vezető karnagy a Librettó vendégeként beszélt a választott mű üzenetéről. „Mindenki keresi az útját. Mi, mint énekkar, úgy érzem, megtaláltuk a helyünket, vagyis érdemes az eddigi úton továbbmennünk. Tevékenységünk a magyar zenei életben központi szerepet tölt be, a felvételek készítése és bemutatók szervezése mellett a kóruséneklés kultúrájából is próbálunk példát mutatni. Az énekkart 1950-ban alapították azzal a feladattal, hogy magyar szerzők műveit mutassa be, fejlődjön, új darabokat rendeljen, rögzítsen és mindezek által gyarapítsa a magyar kultúrát” – mondta, hozzátéve, azért választották a Paulus-oratóriumot, mert ritkábban hangzik el, valamint sok kórustétel szerepel benne.

A Librettó stúdiójában, a koncert kapcsán az énekkar alt szólamvezetője, Karácsonyiné Zámbó Szilvia kiemelte az énekkar egyedi hangzását és sokszínűségét, amelyet bizonyít, hogy repertoárjában barokk, romantikus, klasszikus és modern darabok is szerepelnek.

E hangzást élhetik át szeptember 24-én 19:30-tól a Zeneakadémia Nagytermében, a Magyar Rádió Énekkárának jubileumi koncertjén. A hangversenyt élőben közvetíti a Bartók Rádió.

 

Librettó – hétköznap 16:30-tól, élőben az M5 műsorán.

Borítókép: Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd