élő

Párban lenne teljes az időskor a Jászai Mari-díjas színművész számára

Párban lenne teljes az időskor a Jászai Mari-díjas színművész számára

Molnár Zsuzsa a Duna Ridikül című műsorának vendégeként mesélt arról, hogy színházi munkái mellett családja, barátai és a rendszeres mozgás tölti ki életét. Jelenleg nem osztja meg társsal az életét, ugyanakkor úgy véli, párkapcsolatban jobb megöregedni, mint egyedül.

A rendszeres sportnak és a szerető emberi kapcsolatoknak köszöni Molnár Zsuzsa, Jászai Mari-díjas színművész, hogy jelenleg jól érzi magát a bőrében. Mint a Ridikül című talkshow vendégeként elmondta, mostanában azt tanulja, hogyan legyen még inkább jelen az életében, mivel sokszor a múltba ragadva, vagy a jövőt kergetve feledkezett meg az adott pillanat fontosságáról. Tervei vannak, ezekről is mesélt az adásban.

„Mindig arra vágytam, hogy szeretetben, párkapcsolatban öregedjek meg, mert párosan szép az élet. Most egyedül élek, ugyanakkor nem vagyok magányos. Hiszek a sorsban, ha valakinek meg kell jelennie az életemben, az eljön. Nem keresem az ismerkedés lehetőségét, de megőriztem a nyitottságot” – fogalmazott a több nagy sikerű tévésorozat – köztük a korábban a Dunán is látható Downton Abbey – szinkronhangjaként ismert színművész. Molnár Zsuzsa hozzátette, nem elégedetlen azzal, amit eddig kapott a sorstól, hiszen van két csodálatos gyermeke, és édesapjukról is szeretettel mesélt.

Bár a házasságom igen hosszú volt, nem mi voltunk egymás számára az igazi, de sok mindent megtanultunk egymástól. Hálás vagyok mindezért” – tette hozzá a színművész. A teljes beszélgetés újranézhető a Médiaklikken, amelyen 60 napig elérhetők a korábbi adások is.

Ridikül – minden hétköznap 16 órakor a Dunán.

Fotó: MTVA/Tőke Béla