
A válogatás fókuszában idén az irodalmi adaptációk, film noir és felújított magyar klasszikusok, a 100 éve született Makk Károly és Banovich Tamás alkotásai, valamint szinkronrestaurált nemzetközi remekművek állnak. A hét programjának csúcspontja a magyar dráma napja, szeptember 21-e lesz, amikor Jókai Mór frissen felújított műve és a hazai filmtörténet emblematikus darabjai kerülnek képernyőre.
„A közmédia kiemelt feladatának tekinti a magyar kulturális örökség megőrzését és közvetítését. A Budapesti Klasszikus Film Maraton idején sugárzott filmválogatásunk célja, hogy a nézők újra felfedezzék a magyar és európai filmtörténet kiemelkedő alkotásait, immár digitálisan felújítva” – mondta el Pető Zoltán, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap programkoordinációs igazgatója.
A válogatás kiemelt filmjei között szerepelnek: Jókai Mór-adaptációk felújított változatban
Az 1936-ban készült Az aranyembert szeptember 16-án 12:35-től a Zsurzs Éva rendezésében Koncz Gábor főszereplésével készült Sárga rózsát pedig szeptember 17-én azonos időben vetíti az M5 – utóbbi a Nemzeti Archívum felújításában debütál. A Duna Worldön szeptember 16-án és 17-én 11:30-tól kezdődik az Erdély aranykora című kétrészes film, amely Jókai Mór azonos című regénye alapján készült és a 17. századi Erdély politikai és történelmi fordulópontjait mutatja be látványos, korhű feldolgozásban. Szeptember 18-án szintén 11:30-tól a Gazdag szegényeket vetíti a csatorna, 19:05-től pedig Jókai Mór: A bolondok grófja című zenés tévéjáték lesz műsoron, amely egy különc arisztokrata sorsán keresztül mutatja be a 19. századi magyar társadalom ellentmondásait, Jókai-féle humorral és iróniával átszőtt történetvezetésben.
A tematikus nap középpontjában a magyar dráma áll, külön figyelmet szentelve Jókai Mór frissen felújított művének: A lőcsei fehér asszonyt szeptember 21-én délután 14 órától, majd 21 órától Jankovics Marcell utolsó művét, a Toldit tűzi műsorra a Duna. A nap további programjai között szerepel a Duna Worldön a Drága kisfiam!. Makk Károly megrendítő családi drámája, érzékenyen mutatja be az apa-fiú kapcsolat feszültségeit és a generációk közötti érzelmi elszakadást a rendszerváltás előtti Magyarország társadalmi közegében.
A Duna World Makk Károly születésének 100. évfordulója alkalmából tűzi műsorra a rendező egyik könnyedebb hangvételű alkotását, a Bolondos vakációt szeptember 20-án 11:30-tól, tisztelegve a magyar filmrendezés egyik legnagyobb alakja előtt. Az M5-ön a rendező Macskajáték című filmje látható szeptember 19-én 14 órakor. A Szegénylegények című filmet ugyanezen a napon 21 órától a Banovich 100 programsorozat részeként tűzi műsorra a csatorna, ezzel tisztelegve Banovich Tamás rendező, forgatókönyvíró, díszlet- és jelmeztervező munkássága előtt. A Halálos tavasz című 1939-es klasszikus film noir szeptember 18-án 12:30-tól látható az M5-ön. A Kalmár László rendezésében készült alkotásban a végzetes sorsú szereplőket Karády Katalin és Jávor Pál alakítják.
A közmédia a Budapesti Klasszikus Film Maratonhoz kapcsolódva világhírű színészlegendák főszereplésével készült nemzetközi filmklasszikusokat is műsorra tűz szinkronrestaurált változatban szeptember 18 és 21. között. A digitálisan felújított képi világ és a korhű, újrakevert magyar szinkron igazi időutazást kínál a mozirajongóknak.
További információ és teljes műsor a mediaklikk.hu-n.





