Ridikül

Kovácsovics Fruzsina elment a falig, az se érdekelte, ha vége a karrierjének

Már csaknem húsz éve varázsolja el közönségét a mindig mosolygós, vidám énekes, Kovácsovics Fruzsina, azonban egy ponton komoly döntést hozott, mert a túlhajszoltság már testi tüneteket okozott nála. A Duna Ridikül című műsorában őszintén vallott érzéseiről, amelyek odáig vezettek, hogy egy évre felhagyott a koncertezéssel.
 

A kétezres évek közepe óta ismeri és szereti a közönség Kovácsovics Fruzsinát. A közmédia követői is több műsorban találkozhattak vele, hiszen az M2 Gyerekcsatornán éppúgy elvarázsolta a nézőket, mint a Csináljuk a fesztivált! színpadán. Volt, hogy hétvégente hat-nyolc koncertet adott, a maximalizmusa és lelkiismeretessége miatt szinte egyetlen felkérésére sem mondott nemet. Tavaly azonban már annyira túlhajszolta magát, hogy teste is jelezte, ideje lassítani, ezért úgy döntött, egy időre felhagy a koncertezéssel.

„Egy ponton, talán későn, ráeszméltem, hogy le kell állnom. Nem szeretek lemondani megbeszélt programokat, így komoly vívódás és lelkifurdalás után hoztam meg a döntést, amikor már fizikálisan, kézzel fogható tüneteim voltak. Egyre többet betegeskedtem, fül-orr-gégészeti problémáim voltak, amelyek lehetetlenné tették a fellépéseket. Még, ha mentálisan ment is volna, fizikailag már nem tudtam vállalni a koncerteket. Kórházba kellett kerüljek, hogy mindezt mások is lássák” – vallotta be a Ridikül vendégeként Kovácsovics Fruzsina. Elmesélte, lelkileg is egyre nehezebbé vált az élete, nem találta a motivációt, kevésbé kereste a társas kapcsolatokat és úgy érezte, nincs energiája adni. Úgy fogalmazott, az elmúlt éve nagyon nehéz volt, olyan krízishelyzetekkel kellett megbirkóznia, amelyek megviselték és életében először elért arra felismerésre: valami nem jó azzal, ahogy éli az életét.

„Úgy érzem, elmentem a falig. Az sem érdekelt volna, ha a döntésem esetleg a karrierem végét jelenti. Annyira toxikus mederben folyt az életem, hogy meg kellett hoznom ezt a döntést. Van egy másik szakmám, tanulok újat is. Nem lettem volna elveszve, ha kiderül, mégsem ez a pálya az utam” – mondta. Kiemelte azonban, hogy tudta, mindez időszakos leállás lesz, és a pihenő után vissza tud térni a színpadra, mert szereti a hivatását, pusztán szünetre volt szüksége, hogy ismét adni tudjon magából.

A Duna délutáni talkshow-jának vendégeként azt is elmondta, a testi-lelki felépülésben sokat segít neki a sport és a meditáció, továbbá kerüli azokat a helyzeteket, ahol meg kell felelnie és megengedi magának, hogy megélje érzéseit.

A Ridikül adása, amelyben Kocsis-M. Brigitta és vendégei, Kovácsovics Fruzsina, Bakonyi Bálint zenei producer, Werner-Tóth Zsuzsi, anyai kiégés specialista és Bíró Bence Péter pszichológus a túlhajszoltság kérdésével foglalkoztak, újranézhető a műsor Médiaklikk-oldalán.

Ridikül – hétköznap Kocsis-M. Brigittával 16 órakor a Dunán.

Borítókép: Ridikül/Tőke Béla

További olvasnivalók