A magyar labdarúgás történelmi pillanathoz érkezik, hiszen március 20-án a törökök elleni idegenbeli találkozóval a válogatott lejátssza fennállása 1000. hivatalos mérkőzését, majd március 23-án, vasárnap a Puskás Arénában rendezik a visszavágót, amely az 1001. lesz a sorban. Az eseményre az M4 Sport és a Nemzeti Sportrádió is gőzerővel készül egyedülálló műsorfolyammal, különleges elemzésekkel és exkluzív tartalmakkal.
Kevés válogatott mondhatja el, hogy játszott ezer mérkőzést – fogalmazott Székely Dávid a Duna magazinműsorának vendégeként. Az M4 Sport csatornaigazgatója kiemelte, mindkét összecsapást kiemelt figyelemmel kíséri a közmédia: egyedülálló műsorfolyam, különleges elemzések és exkluzív tartalmak várják csütörtökön és főként vasárnap a szurkolókat. A csütörtöki mérkőzést megelőzően 17 órakor kezdődő felvezető műsorral várják a nézőket, míg március 23-án vasárnap szinte az egész délután az első ezer válogatott mérkőzésről fog szólni – 14:45-tól a Játékoskijáró magazin különkiadásával, 15 órától a Túl az ezrediken – A rangsor című magazinműsorban Novotny Zoltán, Bozsik Péter, Knézy Jenő, Hajdú B. István és Berkesi Judit elevenítik fel az elmúlt évtizedekből a magyar labdarúgás legjelentősebb és a számukra legemlékezetesebb mérkőzéseket. Az 1001. mérkőzést megelőzően 16 órától rekordhosszúságú felvezetőműsorral várják az M4 Sport nézőit a képernyők elé.
A két mérkőzés azonban az UEFA Nemzetek Ligájának A divíziójában maradás és a 2026-os világbajnokság szempontjából is kulcsfontosságú. Az esélyekkel kapcsolatban Székely Dávid úgy fogalmazott, kifejezetten jó a török válogatott, de meglátása szerint, a csütörtök esti meccsen még nem dől el semmi. „Ez számunkra különösen előnyös lehet, hiszen a visszavágót vasárnap itthon rendezik és hazai pályán régen kapott ki ez a válogatott”.
Juhász Roland 95-szörös válogatott labdarúgó kifejtette, bár papíron erősebb a török csapat, de a magyar válogatott már korábban többször bebizonyította, mire képes egy papíron jobb együttes ellen. „Akár a szívemre, akár az eszemre hallgatok, azt mondom: maradunk az A-ligában” – jelentette ki Juhász Roland, aki azt is bevallotta, ugyan már visszavonult, bármikor büszkén venné fel újra a válogatott mezt. Hozzátette: bár fejben még ott tudna lenni, a gyorsasága már kopik a kor előrehaladtával, így inkább a szurkolásban tud erős lenni.
A válogatott Törökország elleni idegenbeli történelmi mérkőzését csütörtökön 18 órától, majd március 23-án a hazai visszavágót is 18 órától láthatják élőben a közmédia sportos csatornáin, amelyek a közvetítésen kívül különleges tartalmakkal is készülnek. Ezekről részleteket az alábbi linken olvashatnak:
A teljes beszélgetés a Család-barát Médiklikk-oldalán nézhető újra.
Nemzetek Ligája osztályozó mérkőzések élőben a közmédia sportos csatornáin:
Törökország – Magyarország március 20., csütörtök 18:00 – élőben az M4 Sporton, az m4sport.hu-n, a Nemzeti Sportrádióban, a Kossuth Rádióban, percről perce tudósítás a nemzetisport.hu oldalon
Magyarország – Törökország március 23., vasárnap 18:00 – élőben az M4 Sporton, az m4sport.hu-n, a Nemzeti Sportrádióban, a Kossuth Rádióban, percről perce tudósítás a nemzetisport.hu oldalon
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.