Legkorábban idén tavasszal indulhat az Axiom Space negyedik űrmissziója, amelyben a magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor, illetve lengyel kollégája, Sławosz Uznański-Wiśniewski küldetésspecialistaként fog részt venni. A küldetés parancsnoka Peggy Whitson, a NASA legendás veterán űrhajósa, míg a pilóta az indiai Shubhanshu Sukla lesz. A legénység a felkészülés során nemrégiben egy ötnapos expedíción vett részt Mexikóban, ahol túlélési technikákat gyakoroltak, valamint fizikai és mentális felkészültségüket is fejlesztették. A misszió során a legénység várhatóan 14 napot tölt majd a Nemzetközi Űrállomáson, ahol Tibor magyar egyetemek, cégek és kutatóműhelyek tudományos kísérleteit fogja elvégezni.
A magyar kutatói közösség jelentős aktivitással vett részt a kísérleti programok kidolgozásában. Ezek között szerepelnek anyagtudományi, sugárzástani, biotechnológiai és mikrobiológiai kutatások, amelyek célja az űrbéli környezet hatásainak jobb megértése. Kiemelt projekt a sugárzásmérő eszközök fejlesztése, amelyek kisebbek és hatékonyabbak a korábbiaknál, valamint az űrben tapasztalható sugárzás hosszútávú hatásainak elemzése. A szakértők mindezekről részletesen beszámolnak az Irány az űr! című műsor vasárnap 14 órakor kezdődő, közel egyórás adásában.
A magyar űrkutatási program egyetemekkel, kutatóintézetekkel és ipari szereplőkkel szoros együttműködésben valósul meg. A projekt nem csupán tudományos jelentőségű, hanem gazdasági szempontból is ígéretes, hiszen a fejlesztések hosszú távon a piacon is alkalmazható termékekké válhatnak.
Kapu Tibor szerepe kulcsfontosságú a magyar kísérletek végrehajtásában. Az egyik kiemelt kutatási terület a légköri modellezés, amely során egy forgatott folyadékgömb segítségével vizsgálják a légörvények kialakulását. Ez a kísérlet segíthet a földi időjárás pontosabb modellezésében és az űrbeli atmoszféra viselkedésének megértésében. A magyar tudományos és ipari szereplők egyre nagyobb szerepet kaphatnak a nemzetközi űrkutatásban – emelték ki a műsorban. A HUNOR-program fontos lépés Magyarország űrtevékenységének fejlődésében, amely hosszan tartó eredményeket hozhat a tudomány, a technológia és a gazdaság területén. Erről és a kísérletekről közérthetően az Irány az űr! e havi kiadásában, február 16-án hallhatnak a Kossuth Rádióban.
A teljes adás és a korábbiak is meghallgathatók Spotify-on és a Médiaklikken.
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.