Már hangolnak a művészek a jövő év első

Hazánk legnívósabb újévi koncertjét adják január 1-jén a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tehetséges művészei a Zeneakadémián. Az ünnepi műsort a Bartók Rádió és a Duna is közvetíti. Az előkészületekről Hegyesi Gabriella és Drahos Rebeka fuvolaművész mesélt.
 

Január 1-jén különleges zenei élmény várja a klasszikus zene kedvelőit a Magyar Rádió Művészeti Együttesei, a Zeneakadémia és az MTVA jóvoltából. A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fiatal tehetségei hatodik alkalommal lépnek együtt színpadra az Újévi Nyitány évindító hangversenyen. A zenészeket ezúttal a Liszt-díjas karmester, Héja Domonkos vezényli. Az est nemcsak a közönségnek, hanem az előadóknak is ünnep.

„Elképesztően szép helyszínen, gyönyörű repertoárral várjuk a közönséget a Zeneakadémián és a képernyő előtt is. Héja Domonkos, egy rendkívül tehetséges fiatal karmester vezényel majd bennünket. Még nem játszottam együtt vele, de ugyanabba a zeneiskolába jártunk, ahol a szülei is tanítottok. Nagyon várom a közös találkozást” – fogalmazott a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának fuvolistája, Hegyesi Gabriella a Duna Család-barát című műsorának vendégeként.

Az adásban a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara legutóbbi sikereiről az édesanyjával, Hegyesi Gabriellával egy zenekarban játszó Drahos Rebeka fuvolaművész számolt be: „Fantasztikus, élményekben gazdag az évadunk. Zenekarunk nemrég ért haza Angliából és Skóciából, összesen nyolc koncertet adtunk a kéthetes turné alatt. Az Újévi Nyitány előtt legközelebb a budavári Mátyás-templomban játszunk majd december 18-án az advent jegyében” – osztotta meg.

Újévi nyitány a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával – 2025. január 1-jén a Zeneakadémiáról a Bartók Rádióban és a Dunán.

Fotó: MTVA

Videó ajánló

Olvasson tovább