Magyarország születésnapját ünneplik műsoraikkal a közmédia rádiócsatornái

Az államalapítás és államalapító Szent István király emlékére ünnepi műsorokkal, tematikus beszélgetésekkel és az alkalomhoz illő magyar zenékkel várják hallgatóikat augusztus 20-án a közmédia rádiócsatornái.

Ünnepi műsorfolyammal készül a Kossuth Rádió Magyarország nemzeti ünnepére. A Rádiószínház adása már augusztus 17-től, négy részen át foglalkozik Sík Sándor István király című művével, majd augusztus 19-én a Délelőttben Székesfehérvárról, a Királyi Napok rendezvényről, valamint Debrecenből, a virágkarnevál előkészületeiről tudósítanak. A rádióhallgatók 13 órától megismerhetik a Koronázási palást történetét. Az európai textilművészet páratlan értékű kincsét ugyanis egy új kötet mutatja be, amelyről a szerző és a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa mesél. Ünnepi tematikával jelentkezik 15:32-től a Kalendárium, majd 16 óra után a Jó napot, Magyarország! is, 18:30-kor pedig az ünnephez illő könnyűzenei összeállítást hallhatnak.

Augusztus 20-án az egész napot átszövik Szent István intelmei Imre herceghez. Ez Szent István első törvénykönyve 1027-ből, ami a korszak legjelentősebb magyar irodalmi alkotása, az államalapító fiához, a trónörökös Imre herceghez intézett műve. Az elhangzó intelmekkel csaknem minden órában találkozhatnak. 9 óra után élő műsorral jelentkezik a csatorna Szent István öröksége címmel. Ennek keretében kapcsolják a koronázóvárost, Székesfehérvárt, és beszámolnak a Királyi Napok rendezvény aktualitásairól, továbbá országszerte több vidéki helyszín ünnepi programjairól is hallhatnak az adásban. A Hely című műsor különkiadása 13 óra után következik a Partiumban lévő Szentjobb faluból, majd 16 órakor Római katolikus szentmisét ad a Kossuth Rádió a budapesti Árpádházi Szent Margit templomból. A misét Monostori László plébános celebrálja.

A magyar–török kulturális évad alkalmából az idei Mesterségek Ünnepének díszvendége Törökország, így idén kiemelt szerepet kap a török hagyományok és különleges mesterségek bemutatása. Minderről 17 óra után tudhatnak meg részleteket a rádió ünnepi kínálatában. A 18:30-kor kezdődő műsorban az állami elismerés díjazottjai szólalnak meg. 19 óra után Az estében Lomnici Zoltán alkotmányjogász kérdezi vendégét, Fábry Kornél püspököt arról, hogy miként juttatható el az egyház társadalmi tanítása a fiatalokhoz, ezt követően pedig a Nagyok vendége lesz Gelencsér József köztisztviselő, jogász, a Szent István-legendák kutatója.

Bartók Rádió nemzeti ünnephez kapcsolódó műsorai között augusztus 20-án tűzi műsorára Kodály Zoltán Székelyfonó című daljátékát, a 12:35-kor kezdődő, a Pesti Vigadóban idén májusban elhangzott koncerten közreműködött a Nemzeti Énekkar és Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Erkel Ferenc István király című, elsőként 1885-ben bemutatott operáját is műsorára tűzi a Bartók Rádió. A legnagyobb magyar királyról és tanításáról szóló zeneművet 19:35-től hallhatják a Honvéd Férfikar, a Magyar Rádió Énekkara és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara közreműködésével, Kovács László karmester vezényletével.

Dankó Rádió Túl az Óperencián című műsorában augusztus 19-én, 18 órától Budavári Palotakoncertek felvételei csendülnek fel. Augusztus 20-án 10 órától válogatást hallhatnak az István, a király című rockopera dalaiból az Aranylemezekben, 18 órától pedig a Túl az Óperencián adásában ezúttal a Budapesti Operettszínház gálaműsorainak ünnepi sikerszámai szólnak a magyar zene rádiójában.

A Petőfi Rádió az ünnepi hosszú hétvégét az országszerte zajló megemlékezéseknek és programoknak szenteli, amelyekről folyamatosan értesülhetnek a közmédia csak magyar zenét játszó rádiócsatornáján.

Olvasson tovább