A rádiós sportközvetítések titka: Felkészülten várja az olimpiát a Nemzeti Sportrádió

Minden korábbinál sokoldalúbb és részletesebb műsorfolyammal készül a közmédia az idei párizsi nyári olimpiára. A sporteseményről a Nemzeti Sportrádió is részletesen közvetít.

A közmédia Budapesten az FM 105,9-en, valamint mobil alkalmazáson keresztül elérhető sportrádiójának főszerkesztő-helyettese, Virányi Zsolt az M1 aktuális csatorna Ma Reggel című műsorában árult el részleteket a felkészülésről. „Rögtön a labdarúgó-Európa-bajokság után következik az olimpia, sok, egymást átfedő sporteseménnyel, amelyek közvetítése hatalmas szakmai kihívás. Nagyon vártuk, hiszen a rádiónak sajátossága a Körkapcsolás, minden hétköznap este 18 órától egészen 11-ig, illetve hétvégénként délután 3-tól. Ez most kibővül augusztus 11-ig, az olimpia végéig  délelőtt 10-től. Aki a televízióban nem tudja követni az eseményeket, a Nemzeti Sportrádióban megteheti, hiszen minden magyar eseményről tudósítunk, közvetítünk összefogva a többi sportcsatornával” – emelte ki a sportszakember.

A Nemzeti Sportrádióban már reggel 6-tól a Sportreggelben kezdenek a friss eseményekkel és visszatekintenek az előző nap történéseire. A helyszínekről napi 16-17 órás élő közvetítést ad a rádió, több mint tíz kolléga munkájának köszönhetően. Július 25-én megkezdődnek a női kézilabda mérkőzések, a magyar válogatott a franciák ellen lép pályára 19 órakor. Pénteken a megnyitóval folytatódik az adás, július 27-én reggel 9 órától pedig a Nemzeti Sportrádió mellett a Kossuth Rádió is bekapcsolódik és 23 óráig folyamatosan követi a magyar eseményeket.

„Néhányan a Sportkommentátor képzés akadémistái közül is lehetőséget kaptak arra, hogy a helyszínre utazzanak” – árulta el Virányi Zsolt az interjúban. Hozzátette, hogy a fiatal kollégáktól a főszerkesztő azt várja, hogy hozzák ki magukból a maximumot, élvezzék azt, hogy ott lehetnek és mindenképpen arra figyeljenek, ami előttük történik. Természetesen az évtizedes rutinnal bíró, tapasztalt kollégák is segítik a munkát, köztük olyan tapasztalt sportolók is, akik már bizonyítottak korábbi világjátékokon. A szakember hangsúlyozta, hogy a következő időszak szakmai kihívását az jelenti, hogy itthon sem áll meg a sportélet, hiszen indul az OTP Bank Liga. Vasárnap 19:30-tól a magyar-francia férfi vízilabda mérkőzést közvetíti az olimpiáról a Nemzeti Sportrádió és a Kossuth Rádió, közben pedig 18:50-től három NB1-es labdarúgó-mérkőzésről is körkapcsolást adnak az első félidőtől.

A közmédia teljes sportmédia családja minden jelentős sporteseményről tudósít az M4 Sporton, az M4 Sport +-on, a Dunán, a Kossuth Rádióban és a Nemzeti Sportrádióban, valamint kiemelten a Nemzeti Sport felületein.

fotó: MTVA/Csöndör Kinga

Olvasson tovább