Csepregi Éva első fellépő ruháit a szomszéd néni varrta, édesanyja hímezte. A Duna Ridikül című műsorának vendégeként fiatalkori szépségtippjeiről vallott. Akkoriban plázák helyett butikok voltak, de ott csak a tehetősebbek vásárolhattak. A filmsztárok és zenészek fotói szolgáltak inspirációként: házilag, hipóval készültek a batikolt farmerek, levágták a szoknyák alját, hogy mini legyen, és fekete cipőkrémet használtak a szempillájuk festésére.
„Reggelente órákig tupíroztam a hajamat, mert mindig lelapult. Emlékszem, a matektanárom egy mozdulattal tönkre tette, miközben megjegyezte: »Látom, Csepregi, készült az órámra«” – idézte fel kamaszkora egyik jelenetét az énekes. Hozzátette, fiatalon rengeteg házibuliba járt, és az ilyen alkalmakat a zene mellett az ismerkedés, a szerelem határozta meg.
„16 éves koromtól megvolt a saját, összetartó kis társaságom, nagyon szerettünk együtt lenni. Gyártottuk a piros aranyos, főtt tojásos, párizsis szendvicseket, beszélgettünk, táncoltunk, énekeltünk. Rövid, de szép időszak volt. Ahogy kikerültem a középiskolából, utána a színpad lett az első számú szórakozásom” – mondta Csepregi Éva. Nagy szerencséjének tartja, hogy a pesti éjszakában mászkálva sosem történt vele baj, és hogy mindig fiúkkal zenélt, akik vigyáztak rá a fellépéseken. A teljes beszélgetés, amelyben Frenreisz Károly is megosztja fiatalkori emlékeit, újranézhető a Ridikül Médiaklikk-oldalán.
Ridikül – hétköznap 16 órától Dióssy Klárival a Dunán.